Élőbeszéd

Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Prózát és verset egyaránt ír. 1984 és 2002 között tíz kötete jelent meg: Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez (versek), 1984; Játék méreggel és ellenméreggel (versek), 1987; Az ellenség művészete (regény), 1989; Témák a Rokokó-filmből (versek), 1991; A koboldkórus (versek), 1993; A Kafka-paradigma (Vörös Istvánnal), 1994; A néma H (versek), 1996; Család, gyerekek, autó (próza), 1997; Valami a vérről (válogatott versek), 1998; Hideg (versek), 2001. A semmieset a költő bemutatkozó kötete a Magvetőnél.

Család, gyerekek, regény.
Interjú Kemény Istvánnal

Kemény István két éve megjelent nagysikerű verseskönyve, az Élőbeszéd óta regényen dolgozik. Pontosabban sokkal régebb óta dolgozik a regényen. Pontosabban nem is egy regényen, hanem kettőn. És ha a pontosságon kívül egyéb tényezők is rendelkezésre állnak, az egyik még idén megjelenhet.
Megjelent két és fél prózakönyved, de az elmúlt tíz évben nem jelentkeztél novellával vagy regénnyel. Miért?

Hosszú évek óta írok egy regényt, és minden prózai energiámat ebbe tettem bele.

Két regényt is görgetsz magad előtt, az egyik, ha jól tudom, az ifjú éveidről szól, a másik pedig nagynénéd és a családod második világháborús emlékein alapul. Hogy állnak ezek a szövegek? Van-e valami határidő, amit megígértél a kiadódnak?

Az első is inkább csak alapul az ifjú éveimen, a második pedig (feltéve, ha egyszer majd tényleg lesz belőle valami) nem csak a második világháború korával foglalkozik majd. Az elsőnek a végén járok. Határidő nincs, de azt szeretném, ha idén megjelenne.

Az interjút teljes terjedelmében az alábbi link alatt olvashatja el:

http://www.kulturpart