Család, gyerekek, regényPoós Zoltán interjúja Kemény Istvánnal

Kemény István két éve megjelent nagysikerű verseskönyve, az Élőbeszéd óta regényen dolgozik. Pontosabban sokkal régebb óta dolgozik a regényen. Pontosabban nem is egy regényen, hanem kettőn. És ha a pontosságon kívül egyéb tényezők is rendelkezésre állnak, az egyik még idén megjelenhet.

Megjelent két és fél prózakönyved, de az elmúlt tíz évben nem jelentkeztél novellával vagy regénnyel. Miért?
Hosszú évek óta írok egy regényt, és minden prózai energiámat ebbe tettem bele.

Két regényt is görgetsz magad előtt, az egyik, ha jól tudom, az ifjú éveidről szól, a másik pedig nagynénéd és a családod második világháborús emlékein alapul. Hogy állnak ezek a szövegek? Van-e valami határidő, amit megígértél a kiadódnak?
Az első is inkább csak alapul az ifjú éveimen, a második pedig (feltéve, ha egyszer majd tényleg lesz belőle valami) nem csak a második világháború korával foglalkozik majd. Az elsőnek a végén járok. Határidő nincs, de azt szeretném, ha idén megjelenne.

A Család, gyerekek, autó felkérésre készült… Megírtad volna az ÉS-felkérés nélkül is?
Nem. Ha az ÉS nem ajánlotta volna fel nekem a tárcarovatát havi egy alkalomra 1992-től 96 közepéig, akkor nem írtam volna tárcanovellákat. Valószínűleg írtam volna valami mást helyettük akkoriban, de hogy micsodát, nem tudom.

Míg fiatal voltál, mindig ügyeltél arra, hogy ingben, zakóban jelenj meg. Aztán az elmúlt tíz évben mintha már ez az elegancia nem lenne számodra fontos. Miért?
Lehet, hogy most már szenilis vénember vagyok, de határozottan úgy rémlik, hogy többnyire fiatal koromban is volt rajtam nadrág meg cipő… De félre a tréfával, valóban egyenletesen romlik az öltözködésem.

A válogatott versek könyved idején mintha kiestél volna a szakma kegyéből, évekig nem is adtál különösebb életjelt magadról. Mikor készült az Élőbeszéd, tudtad, hogy az a könyv úgymond „tétmérkőzés”?
Az olyasmi, hogy mikor esik ki egy ember egy szakma kegyéből, egyáltalán, hogy volt-e benne valaha, csak sokkal később szokott kiderülni. (Vagy soha.) A Hideg című verseskönyvemet 2001-ben én őszintén szólva életjelnek szántam - ha nem volt annak dekódolható, fájlalom. De az az öt év tényleg hosszú volt az Élőbeszéd előtt, ennek megfelelően sokat (olykor talán túl sokat is) dolgoztam azokon a verseken.

Önéletrajzodban szerepelt: álnéven egy fél ponyvaregényt is írtál. Mi volt ez?
Bértollnoki megbízatás volt egy szerzőtárssal, álnéven. A címe Visszaszámlálás volt.

Sok fiatal költő könyvére írsz fülszöveget – jórészt szuperlatívuszokban beszélsz. Miért vállalod el ezt a kényelmetlen szerepet?
Mert megtisztelő. Különben nem vállalnám, mert fülszöveget írni az egyik leghálátlanabb műfaj. Mert amíg az adott könyv létezni fog, a fülszöveg is ott lesz a fülön, és ha rossz, akkor keseríteni fogja a szerző életét. Nem szabad keseríteni. A jó fülszöveg legyen pontos, rövid, lényegre törő, mutasson rá a versekre és a szerzőre, ne tolakodjon előtérbe, ne szellemeskedjen, de szürke se legyen azért. A fülszöveg ne mentse föl a leendő recenzenst a könyvben található versek elolvasása alól. Tehát ne legyen benne egy szlogen, amit attól kezdve az illető szerző évtizedekig nem bír majd levakarni magáról. És persze azért mégiscsak legyen egy jó kis szlogen a fülszövegben, hogy legalább ennyi fogódzó legyen az illető szerzőhöz, mert mi van, ha a recenzens tegyük fel (én persze nem hiszem, de állítólag még ilyen is van!), mégsem olvas el a könyvből egyetlen árva büdös sort se, hanem csak a fület… Az is fontos, hogy a fül tetsszen a fülírónak. Ezen kívül a fülszövegnek műfaji jellegzetessége, hogy nem pirongatja a szerzőt, mert azért fülszöveg. Én ezért olyan könyv fülszövegét nem vállalnám el, amit ne dicsérnék jó szívvel. Végül pedig szó sincs róla, hogy kényelmetlen lenne a számomra a fülszövegírói szerep, csak fárasztó, mert majd’ elfelejtettem: az is fontos követelmény a fülszöveggel szemben, hogy ne látsszon meg rajta, ha mondjuk egy teljes héten át készült.

Közismert, hogy évekig írtál dialógusokat a Barátok közt sorozatba. Volt-e olyan versed, bármilyen ötleted, melynek a csírái a Barátok közt írásakor pattantak ki a fejedből?
Biztos, hogy volt, sőt, valószínűleg jó sok. Megtörtént, hogy éjfélig írtam a dialógokat, és utána négy verset írtam hajnalig. De ez extrém eset volt persze.

Ritkán mondasz nemet különböző felkérésekre. Mi volt, amire mégis azt mondtad, hogy eddig és ne tovább?
A kiinduló axiómát nem írom alá: nincs tisztázva, mi minden számíthat felkérésnek, és hány felkérést kapok összesen (ez még nekem se tiszta). Vagyis mekkora számhoz viszonyítjuk a nemeket. De ha úgy általában a jellememre gondolsz, hogy például a nemet nehezen mondom kit, hát valószínűleg igazad van. Többször kéne nemet mondanom. Meg igent is.

Nagyon fontos számodra Erdély, de nem írtál úgynevezett „nagy Erdély-verset”. Miért?
Nem tudom.

Sok díjat kaptál – gyakorlatilag mindent, amit lehetett, mégis folyamatosan volt benned egy olyan érzés, hogy kívülálló vagy. Most akkor benn vagy, vagy kinn vagy?
Hát ha én valaha azt mondtam, hogy úgy érzem, kívülálló vagyok, azt nagyon sajnálom: ha valamit utálok, akkor nyavalyogni! És egyúttal magamra sütni egy negatív szlogent, (lásd: fent a fülszövegnél!), amit aztán vakarászhatok magamról, ki tudja meddig: hogy na én volnék a keserű kívülálló. (Csak ezt ne! Elég baj az nekem, ha esetleg mások annak láttak.) De az igaz, hogy gyakran kerülök egy-egy vitában középre, és ilyenkor mindkét fél méla undorral néz el fölöttem, függetlenül attól, hogy mit mondok. És ahogy öregszem, egyre inkább olyan érzésem van, hogy ezekben a vitákban igazából én meg a hozzám hasonló alkatúak (nevezhetjük őket kívülállóknak is) vagyunk az egyik oldalon, és a mindenkori lelkes vitázók a másikon.

Nincs otthon tévéd, nincs internetcímed. Nyilván naponta érnek meglepetések, amikor baráti beszélgetések során kiderül ez meg az Budapestről, vagy a nagyvilágból. Melyek voltak az utóbbi idők nagy meglepetései?
Nem irigylem azokat, akiknek van otthon tévéjük és internet-címük, és ennek következtében őket már soha semmilyen meglepetés nem érheti. Meglepetés volt például, hogy már 2008 májusa van. Pedig most volt karácsony.