Család, gyerekek, autó 9. fejezetA szerelem első négy hónapja

Két bohóc járja Prágát. Jan Febr, a cseh és Marc April, a zsidó. Két jól megtermett, egészséges fiatalember. És isznak mint a disznók! Dolgozni nem járnak el, a családjukat elhanyagolják. Zenélnek, de csak ha kedvük van, vagy hogyha eszükbe jut valami, vagy hogyha már tényleg nincs pénzük a sörre. És milyen zenét játszanak?! Egyikük szaxofonozik, de akárha fingana, a másikuk zongorázik, de akárha szégyellné magát a barátja miatt. És ha legalább ne volnának a városban olyan zenészek, mint Filip, a PVO ördögi billentyűse, aki cseh nyelven is képes kiüvölteni magából az életet! Akkor ők is lehetnének valakik. De hát vannak olyan zenészek a városban mint Filip. Jan Febr és Marc April a nyomukba sem léphet.
Ha találkozol velük, pénzt fognak kérni, és utána megkérdezheted őket, ők-e azok. Azt mondják majd, igen, és dőlni kezd belőlük a panasz. Hogy ők itt vannak felejtve. Talán még egyszer majd értük jönnek Budapestről. Pár koronáért el is mondják a történetüket. Igazat mondanak.
Hét éve két bohóc járta Prágát. Egy fiúbohóc meg egy lánybohóc. A lánybohóc csinálta a bohócot mindkettőjükből. A fiúbohóc csak magából csinált bohócot, hogy legalább ne a lány csináljon belőle. De a lány így is megcsinálta belőle a bohócot, mert a fiú azt hitte, hogy a lány nem direkt akar bohócot csinálni belőle. Viszont a lány egyáltalán nem akart belőle bohócot csinálni, és a fiú ettől félt a legjobban. Hogy valaki előbb-utóbb úgyis bohócot fog csinálni belőle. Ezért is gyanakodott eleve a lányra, akin kezdettől látszott, hogy valamit nagyon csinálni akar belőle. A lány egy nap rájött, hogy - bár nem ezt akarta - bohócot csinált a fiúból. Akkor végignézett magán, és látta, hogy belőle is bohócot csinált valaki. Gyanakodni a fiúra gyanakodhatott csak, bár ekkorra azt is tudta, hogy a fiú nem akart csinálni belőle semmit. Ez a lánybohócot sértette, mert ő azt szerette volna, ha a fiúnak lettek volna vele tervei, mivelhogy neki bizony voltak a fiúval. Ekkor hitte azt a lánybohóc, hogy érti a helyzetet: egyszerűen bohócot csináltak egymásból. Nem vette még észre, hogy ez így túl egyszerű. Mit csinált ezalatt a fiúbohóc? Ő is meg volt sértve, sőt, ő volt igazán, mert meg volt róla győződve, hogy a lány csinálta a bohócot mindkettejükből, de ekkor még azt hitte, hogy direkt. Nem jött még rá, hogy ez így túl bonyolult, hiszen csak arról van szó, hogy egyszerűen bohócot csináltak egymásból. Végül a lánybohóc javasolta, hogy beszéljék meg a dolgot, de a fiúbohóc szerint ezt már milliószor megbeszélték, és hogy ő most már nem akar bohócot csinálni magából. Elkéstél szívem, vágta rá a lánybohóc, de ezzel lovat adott a fiúbohóc alá, aki szerint ő csak azáltal csinált bohócot magából, hogy azt hitte, a lány tudja, mit akar. A lánybohóc erre azt mondta, hogy ő legalább szerelmes, amiről a fiúbohóc esetében nincs meggyőződve, úgyhogy ha kettőjük közül valaki bohócot csinált valakiből, akkor az ő maga (vagyis a lány) és saját magából, amire a fiúbohóc is rábólintott, hogy igen, igen, plusz még őbelőle. Amire a lánybohóc nem is válaszolhatott mást, mint, hogy a fiúbohóc velejéig hiú, és belőle ezért eleve nem is lehetett volna bohócot csinálni, mert már a szülei megcsinálták belőle huszonhat évvel ezelőtt. A fiúbohóc persze azt mondta erre, hogy a szüleinket jobb ha kihagyjuk, mert akkor nekem is lennének megjegyzéseim, és az már tényleg csak bohóckodás volna.
Így érkeztek meg a Slavia kávéházba, ahol a többi cseh szakos várt rájuk. Két idegen is volt a társaságban, két utcai zenész, akiket most szedtek föl a többiek a Nemzeti Színház előtt, ahol a fagyos áprilisban elgémberedett kezükkel valami eleve borzasztót játszottak. A beszélgetés főleg angolul folyt (ők ilyen furcsa cseh szakosok voltak), ezért a fiúbohóc nem tudott részt venni benne. A lánybohóc vázlatosan tolmácsolt, például a tapír szó nélkül.
A két fickó azt hangoztatta, hogy mennyire meg vannak elégedve a mai nappal, amely íme, micsoda váratlan fordulatot tartogatott nekik. Javasolták, hogy a megismerkedés örömét sörrel kéne fokozni, mégpedig nem itt, hanem egy olcsóbb helyen, aztán pedig át kéne menni egy másik kocsmába, de a kettő között egy üveg fenyőpálinkával ki kéne rohanni az állatkertbe, ahol mostanában nagy dolgok történnek, főleg, ha mindannyian kimegyünk fenyőpálinkával. Állítólag nyolc új tapír érkezett a szemipalatyinszki állatkertből, el kell nevezni őket, amíg nem késő. Este pedig PVO-koncertre megyünk, szögezték le. Van annak egy olyan énekese, amilyet nem láthattok még egyet Prágában, otthon meg biztos, hogy nem. Egy ördög. Úgy hívják, Filip. A magyarok hümmögtek.
A fickók látták, hogy nem hisznek nekik. Az egyik ezért bemutatott egy trükköt. Csöndet kért, előhúzta a cigarettáját, amiben éppen annyi szál volt, amennyien az asztalnál ültek. Nyolc. Nem kínálta, hanem ünnepélyesen kiosztotta a szálakat, és minden szálnál mondott egy nevet: Zsuzsa, Kinga, Ági, Gábor, Olivér, István. Meglepően pontosan jegyezte meg az egyszer hallott magyar neveket. A barátjának és magának is osztott : Marc, Jan. Gyufát vett elő. A skatulyát kiborította. Egyetlen szál esett ki belőle. Azt komoran felmutatta. Végül meggyújtotta vele mind a nyolc cigarettát, és a körmére égett gyufaszál-véget hátradobta a válla fölött.
- Na ez Filip! - mutatott a háta mögé. - Egy ördög.
Vigyorgott, és a szájába kapta a megégett ujját.
Kinga volt a lelke a társaságnak. Ő volt már huszonhét éves, ő vált el három hónap után öt évvel ezelőtt, neki volt egycentis haja, őt próbálta mindenki meggyőzni, hogy növessze meg, mert mindenkit elriaszt, az ő károgása miatt vesztek össze a varjak, pedig csak ő vitte a szót a parkban is mint mindenütt, ő volt, aki párokat hozott össze, aztán csöndes, kitartó féltékenységgel gyötörte a feleket külön-külön, és őróla mondta egyszer Olivér amit mondott, és aztán iszonyúan megbánt. Mindezzel szemben ő tudott csehül, ő főzte a legjobb szagú teákat a kollégiumban, ő hozta ki Prágába a legjobb zenéket, ő nevezte először fiúbohócnak a fiúbohócot, de engesztelésül ő varrt neki csörgősipkát is, amit a Hradzsin lovagtermének a közepén rá is húzott a fejére, vagyis még ő kezdte el ezt az egész udvari bolondozást, ezen kívül még ő volt, aki a szétzüllött párokat összetartotta, egyeztető tárgyalásokat folytatott a felekkel, ő mondta Marcnak és Jannak, hogy jöjjenek be velünk a Slaviába, és ő bólintott most is, hogy jó. Menjünk velük a kocsmába.
- Holnap már május. Félidő - mondta a kocsmában Olivér.
Ez igaz volt, és azt jelentette, hogy a január végén megkezdett részképzés a vége felé közeledik. Legfeljebb kilencven nap van már csak hátra belőle, és mi mégis itt ülünk, már megint együtt, ahelyett, hogy tanulnánk csehül, ülnénk legalább egy moziban, vagy igazi csehekkel igazi csehül beszélgetnénk, nem pedig ezekkel a majmokkal angolul, de hát ez hagyján, mert fiatalok vagyunk, és rengeteg időnk maradt még nyelvet tanulni, a nagyobb baj az, hogy még mindig nem történt velünk semmi abból a rengeteg dologból, amit személy szerint én, Olivér vártam a hat hónap Prágától, és persze ti tudjátok, hogy most megint előjövök a szőrös lábú cseh nőkkel, akik nekem tönkretették ezt a várost, mert én filigrán zsidólányokra számítottam, akik majd Kafkát olvasnak nekem a Moldva-parton, és közben nagyon szépen sírnak, de hát mit csináljak, ha egyszer ezek itt tényleg nem szőrtelenítik a lábukat, és a kollégiumban reggeltől estig ott csörtetnek a folyosón a fertőtlenítő-szagú törülközőikben, és mi a Kingával annyira ki nem állhatjuk őket, hogy állandóan róluk beszélünk olyan gusztustalanul, hogy nektek is megkeseredik a szátokban (na ezt hagyjuk, hogy mi), és a Kinga most már ott tart, hogy szinte mindent leszól, a városban is, a kajákat meg a rengeteg szlovákot meg a természetjáró cseh prolikat, én meg a hátatok mögött, csak neki, de még titeket is, ezt a négy kúrógépet, meg magamat is, mert nehogy azt higgyétek, hogy én magam nem undorodom a saját undorító szövegeimtől, de azt is értsétek meg, hogy én nem akarok a Kingával összejönni, és ti meg mind úgy néztek minket, mintha nekünk feltétlenül össze kéne jönnünk, csak azért mert ti délig ki se jöttök az ágyból, és mi meg itt vagyunk hozzátok láncolva ketten a Kingával, és kénytelenek vagyunk miattatok nemi életet élni szóban, szídva, a szőröslábú cseh nőket.
Ezt jelentette Olivér megjegyzése, a holnap már május, félidő. Erre inni kellett.
Jan és Marc nem is próbált koccintani a sörrel, ami nem kis tájékozottságra vallott a világ dolgaiban, de legalábbis nagy, régi sörözésekre magyarokkal.
A kocsma falán volt egy ügyes festmény, egy vadászjelenet. Komoly, tizenhetedik század végi német vadászok koccintottak rajta az eredményes nap örömére, és a fiúbohóc azt mondta a lánybohócnak, hogy neki ez a fajta giccs a kedvence, mert most, l986-ban, a történelem ismeretében (tényleg így merészelte mondani!) megnyugtató érzés, hogy a komoly, német vadászok az eredményes nap örömére a tizenhetedik század végén koccintanak, nem pedig most. A lánybohóc ugyan gyors, ájult szóvirággal válaszolt a fiúbohóc mély gondolatára, de azt is megjegyezte, hogy az egyik lelőtt vadkan kacsint, úgyhogy a kép valószínűleg nem korabeli.
A kacsintó vadkan sikert aratott, erre Marc elmondta, hogy ő restaurálta a képet, és ha jobban megnézik, a vadkan nemcsak kacsint, de az ő arcvonásait is viseli. A magyarok hümmögtek, és Marc, hogy bebizonyítsa rajztudását, elkérte Jantól az üres gyufaskatulyát, és a hátlapjára rajzolt egy paplant, ami alól Franz Kafka dugta ki a fejét ha a gyufa fiókját kitolták, viszont ha a másik oldalon tolták ki a fiókot, akkor egy csápos rovarfej meg potroh bújt ki a paplan alól, ami ettől rögtön potrohnak látszott. A művet egy sörért eladta a fiúbohócnak.
A hangulat gyorsan megemelkedett. Kinga, hogy el ne kezdjen neki udvarolni, emlékeztette Jant, hogy mit tervezett az állatkerttel meg a fenyőpálinkával. Jan azt mondta, hogy máris késő, de nyolc tapírt nyolc ember azért még el tud nevezni, anélkül, hogy ki kéne tennie a lábát egy kocsmából. Megfordíttatta a társasággal a söralátéteket, és mindenkit megkért, hogy rajzolja le a maga tapírját az alátétére, és adjon neki egy nevet.
Ez aztán elég sok időt vett igénybe, és sokat nevettek közben. A lánybohóc meg a fiúbohóc kezdték elfelejteni a veszekedésüket, de azért a lánybohóc figyelmét nem kerülte el, hogy Zsuzsa és Gábor mégiscsak másképp csókolózik mint ők, pedig a többiek iránti tapintatból most úgyanolyan keveset csókolóztak.
A nap, ami a Slavia kávéházba érkezésükkor még jó magasan volt, közben odakint egyre alacsonyabbra ereszkedett. Körülbelül két pálcikás jégkrémnyivel volt lejjebb már akkor is, amikor beléptek a kocsmába, és attól kezdve egyre ellenőrizhetetlenebbül hanyatlott, és végül lement.
Zsuzsa és Gábor szép pár voltak. Mégis volt bennük valami viszolyogtató. Már Prágába kijövet a vonaton összejöttek egymással, és az első éjszakától kezdve együtt aludtak. A fiúbohóc csak hetekkel később jött ki, mert ő nem volt cseh szakos, és addig Zsuzsa és Gábor egy teljes háromágyas szobát használt. A többieknek nehéz volt megszoknia ezt a zsuzsaésgábort, mert annyira azért nem voltak szépek, hogy csakis a féktelen, mindent elsöprő szerelem jusson róluk az ember eszébe. Hanem két csiga is. Korábbi testükhöz képest a mozgásuk lelassult, és hasonult egymáshoz, de valahogy úgy, mintha állandóan egy sikeres szeretkezés után nyújtózkodnának. Nem léptek, hanem odanőttek egyik pontból a másikba. Így jártak, így vitték a tálcát a menzán, így sompolyogtak át délelőtt tizenegy körül a másik szobába, így csúsztatta fel Zsuzsa a fél lábát Kinga íróasztalára, és így ült le vele szemben Gábor mindig csak félfenékre. És persze mindig mosolyogtak. A bohócok első prágai szeretkezései miattuk nem sikerültek, mert a lánybohóc nem volt képes magában tartani a fiúbohóc érkezésekor, hogy mi mindent gondol Zsuzsáról meg Gáborról.
Zsuzsa meg Gábor gondolatait már senki sem követte, noha ki lehetett volna logikázni őket. Most is gondoltak amit gondoltak, ők mentek el először.
Még prágai értelemben sem - noha ott tízkor kidobnak mindenkit a kocsmákból - volt késő. A fiúbohóc a biztonság kedvéért elkezdte a nap relikviáit begyűjteni (már nála volt a skatulya, és a tapíros söralátéteket szedegette), amikor keresztezte Kinga érdekszféráját. Kinga a másik oldalról kapdosta a tárgyi emlékeket (már elkunyerálta Jantól az üres cigarettásdobozt, amit Jan sem dobott el), és szintén tapíros söralátétben utazott. Kinga, hogy elterelje a fiúbohóc figyelmét, ismét számonkérte Janon egy beváltatlan ígéretét: Filipet, az ördögöt.
Janon látszott a meghökkenés, mert őszintén szerette a PVO-t, és soha nem gondolta volna, hogy egy koncertjüket is elfelejtse, és tessék, ma mégis sikerült. Úgyhogy széttárta a karját. Ez a mozdulat elég is volt Kingának, hogy kihúzza Jan korsója alól az alátétet. A fiúbohóc kedvetlenül csapta az asztalra a maga három alátétjét (a gyufaskatulyát azért megtartotta), és indulni akart. A lánybohóc is csak erre várt, sőt, Kinga, sőt, Olivér is. Még Jan és Marc is, csakhogy ők egészen más okból. Szerettek bemutatkozni, és ez a fiúbohóccal meg a lánybohóccal délután elmaradt.
Tárgyalások folytak még a pincérrel, Olivér egy tételt vitatott, Kinga fölszedte a három alátétet, és kabátot vett, miközben Janról és Marcról kiderült, hogy az este hátralévő részét is itt kívánják eltölteni, a söreiket pedig maguk fizetik. Már négyen álltak kabátban, mikor Jan és Marc is felemelkedett az asztaltól, és következett a bemutatkozás.
- Jan Febr. Marc April - mondták a lánybohócnak.
- Jan Febr. Marc April - mondták a fiúbohócnak.
Délután ugyanezt elharapták. Kinga és Olivér is csak most értette meg a nevüket. Csehül a hónapokat teljesen másként mondják. Most vált érthetővé Jan és Marc viselkedése.
Kint az utcán Kinga szó nélkül a fiúbohóc elé tartotta a markát. A fiúbohóc ellenállás nélkül ejtette bele a gyufaskatulyát.
- Jobb ha nálam lesz minden - mondta Kinga, és sem Olivér, sem a lánybohóc, sem a fiúbohóc nem kérdezte meg tőle, hogy kinek lesz attól jobb. Pedig a bohócok éppen Szilveszter óta jártak együtt. Joguk lett volna megkérdezni.