Család, gyerekek, autó 6. fejezetIsmeretlen Budapesti Mester: Ismeretlen budapesti mesterek

A múltkor a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy nem vettük-e el a kedvét a versírástól valakinek, aki aztán később bosszút áll.
Végigpörgetünk nyolc tíz nevet, akiket az évek során kiutáltunk magunk közül, mert ostobák voltak, tehetségtelenek, nagypofájúak, és nem írtak jó verseket. Lett azóta belőlük tévés, fotós, csillagász és politikus. De le se szarnak azóta, erre jövünk rá. Lehet, hogy bennünk van a hiba? Felmerül a lehetőség, hogy nem is rajtunk verik le, hanem a világon. Mint Lenin, akit Tristan Tzara nem vett be a dadaizmusba, pedig együtt sakkoztak Svájcban. Vagy ha Hitler Bécsben marad expresszionistának. Akkor talán nem is lett volna fasizmus, kommunizmus, háború, többen lennénk százötvenmillióval. Most már mindegy, de legközelebb erre is oda kell figyelni.
Á, köztünk nem volt még ilyen! De azért István tud egy gyanús esetet. - Federico Latin. Igy hívják. Az egyetemről ismerem. A külseje alapján dél-amerikai indián. Alacsony, kerekfejű,feketehajú. Régi pesti zsidó család leszármazottja. Nálam egy évvel idősebb, spanyol akcentusa van, Peruban született, ott lett bolsevik. Maoista. Fényes Ösvény, stb. Nem véletlen, hogy nem mutattam be annak idején. Egy jobboldali fordulat után települtek vissza családostul Pestre. Másodéves korunkig csak látásból ismertem. Nem is tudtam, hogy évfolyamtársak vagyunk, ekkor nézett csak ki magának minket. Imrével és Zoltánnal ugyanis az az ötletünk támadt, hogy a „Forradalmi mozgalmak Latin-Amerikában a hatvanas-hetvenes években” című speciális kollégiumot fogjuk hallgatni, és a végén majd, decemberben, a számonkéréskor nyelvi nehézségekre hivatkozunk. Hát ezen az órán volt tolmács a Federico. Szabatos, jó tolmács volt, és az akcentusa, meg az, hogy beszéd közben tízpercenként tényleg felizzott a szeme, valahogy gusztusossá tette amit mondott, pedig a tanár szövegében soronként öltek gerillát és bekezdésenként diktátort. Sejtettük, hogy a Federico ölt már embert, és ez nekünk tíz éve hihetetlen volt. De másért barátoztunk össze. Volt a Federicónak egy hobbija is. Mit gondoltok, hogy vajon hát mi is lett volna ez a hobbi?
Egyszerre :
- Verseket írt!
- Helyes.Természetesen verseket írt. És vajon mit akart ezekkel a versekkel?
- Megmutatni nektek. Hogy mondjatok róluk véleményt.
- Úgy van. És szerintetek rosszaknak tartotta a verseit?
- Ellenkezőleg!
- Mindent tudtok. Elvitt minket a lakásába, és itt jöttünk rá, hogy ekkor már rajtunk kívül mindenkit ismert az évfolyamról. Kartotékjai voltak mindenkiről, de az hagyján, ezeket meg is mutatta nekünk, mintha csak játékból csinálná, hiszen ha nem játékból csinálná, akkor ugye nem is mutatná meg nekünk, mert akkor nem is lenne játék, ő meg akkor besúgó lenne, ami meg ugye nem. Volt a falon egy nagy karton, a születésnapi bulija nyoma: „Federico 25 éves fennállása alkalmából:” A fél évfolyamnak ott volt az aláírása. Hát ebből mi kimaradtunk.
- Milyenek voltak a versei?
- Szabadok. Nagyon szabad versei voltak, tele tiszta ifjúi érzelemmel. Ilyesmivel én is tele voltam akkoriban, emlékeztek, csak pont a verseim nem, ezért zavartan hümmögtem. Azt gondoltuk, hogy valószínűleg Federiconak van igaza, meg Dél-Amerikának, ahol az emberek még nem vesztették el a hitüket, és nagy gazdasági sikerek előtt állnak. Mi fáradt, húszéves közép-európai egyetemisták már csak ernyedten drukkolni tudunk az ilyen szabadságharcos költőknek mint te, Federico, és harcodhoz annyival tudunk csak hozzájárulni, hogy eltekintünk a verseidben hemzsegő képzavaroktól, zagyva közhelyektől és közönséges hülyeségektől. Menj te Federico a harcba, ne is lássunk. Ő ment is. Ő lett az egyetem utolsó párttitkára, aztán kidőlt alóla a párt. Federico eltűnt. De a hősköltemény folytatódott. Évekkel később mint fanatikus katolikussal futottam vele össze egy gólyabálon, és tegnap éjjel a tévében láttam. Zsoldosvezér Horvátországban. És még mindig csak harminckét éves.
Nem hisszük, hogy Federico főalakságig vinné bármilyen képen is. De a zsoldosvezér, az tetszik mindenkinek. Hogy ilyen van. Nem is hisszük el.
Jópofa dolog volna, de nem hisszük el. A zsoldosvezér jó fej.
- Kövér, szakállas, zsírosképű.
- Sóvár állat.
- Bronz lovasszobra van.
Körülbelül ezekben a percekben záródik be az ostromgyűrű Szarajevó körül, Federico pedig ott szorgoskodik a közelben, elég hideg van, de mi nem nagyon hiszünk el semmit.
Másról is beszélünk még az este folyamán, de végig motoszkál a téma.
Arra az eredményre jutunk a barátaimmal, hogy a biztonság kedvéért azért alapítunk egy lovagrendet. Toleránsabbak leszünk a jövőben. Hajlandók leszünk egy rossz versre is azt mondani, hogy jó, ha a szerző eléggé erőszakos. Vagy ha látjuk, hogy sunyin érzékeny. Nem hagyjuk elsompolyogni magunk közül. Egyengetjük az útját az irodalmi életben, hagyjuk a fejünkre nőni. Ha kell, filmes és festő barátainkat is bevonjuk a dologba. Ami az ügy anyagi vonatkozásait illeti, megpróbálunk a jövőben ebből megélni. Emberjogi szervezeteket, alapítványokat keresünk meg a projektünkkel, mert lovagrendünk alapvető értéket véd, az emberi életet. Hajlandók vagyunk külföldi cezarománokat is fogadni. Ez a tevékenység egy bizonyos szint fölött egész embereket kíván, gerinctelenséget, megalkuvást. Pénzt kérünk. A honoráriumok nevetségesek.
Lovagi neveket választunk kapkodva A középkor alkonyából (Jó Fülöp, Félelemnélküli János, "a mindeneket legyőző" Débile lovag), és mint akik jól végezték dolgukat, szétszéledünk.
Jó-e vagy rossz : a mi dolgunk a világban az, hogy ilyen estéket töltsünk együtt. Vagy jobbakat. Hebrencsek legyünk és tehetetlenek. Fecséreljük hülyeségekre az időnket. Ne bírjuk végigcsinálni, ami rossz.
Kiszellőztetem a füstöt a konyhából, és lefekszünk.