Család, gyerekek, autó 5. fejezetEgy hétvége

Forró, nyári vasárnap dél volt. Olyan kánikula, hogy akinek fantáziája van, szinte fázik. Felhők híján maga a napfény kavargott alattomosan Budapest belvárosa fölött. A járókelők csúfak voltak és egyformák : a meleg minden arcnak értelmiségi jelleget adott : egyfajta bamba mosolyt, amivel azt hazudjuk, hogy értjük a másikat, ez esetben a nap sütését.
Kevesen voltak az utcán. Közülük kirítt merev tekintetével, nem izzadó arcával és színes, nyári öltözékével a tarokk-kártya bolondja. A Bolond. Mindenki ismeri. (Benne vagyok a pakliban, felség.) Mindenki ismeri, de az esze sajnos csak magához való. Magányos. De minél kevésbé remélhet méltó társat, annál értékesebb lappá válik. Kora legalább tízezer év, szomorú értéke tehát igencsak hosszú száron virít.
Az udvarba tartott, melynek l54l óta ő az egyetlen legitim lakója. De ez itt még a Körút vége. Jócskán Pest.
A Bolond már fáradt volt. Péntek este óta nem aludt. (Hétvégén soha, felség.) Estig majd összeszedi magát persze, és kibírja hétfő hajnalig. (Holnapig, felség.) Akkor aztán majd átalhatja a jövő hetet péntek estig. (Nem szoktam, felség.) Négy és fél nap pihenője van egy héten a Bolondnak. (De akkor sem alszom. Akkor én nem vagyok. Ezt nem lehet elmagyarázni. Tényleg nem vagyok, felség.) Várta már nagyon, hogy ne legyen. Fáradt volt.
A Jászai Mari téri villamosmegállóban járt fel s alá. A strandra menőket kerülgette. Sajnálta őket. Újabban elég sokat tudott a budapestiekről. A városi jósda lapjának dolgozik, most is onnan jött. Ha valahol, hát ott tudnak a város sorsáról. Ezeknek a híreknek ha csak a tizede kiszivárogna, pánik törne ki. A városi jósda ezért látszólag nem titkolózik : folyamatosan közöl jövendőt a hivatalos lapjában, de csak keveset, semmitmondót, és szándékosan nagyon sok hibával.
Éppen a sok hamis jóslat miatt van szükség a Bolond heti rovatára, hogy a nép haragja ne forduljon a jósda ellen. Rovatában a Bolond kineveti, eljelentékteleníti a jósdát, sőt, letagadja, és ha kell, a benne hívőket is csúnyán kikezdi. Ebből él.
De most nyár van, meleg, meleg. A jövő héten alig fog történni valami. A jósdának nincs mit hazudnia mostanában. Ezért volt nehéz, nagyon nehéz a mai éjszaka : vérrel-verejtékkel írt epés, gonosz cikket a Bolond. Amolyan emberelleneset. Arról, hogy melegben vészesen középszerűvé válik a fantázia. Nem is az a vészes, hogy mindenki ugyanarra gondol, hanem, hogy ugyanaz gondol mindenkire : maga a nagy, közös ostobaság. (Hazudtam, felség, pénzért. Ostoroztam az embereket, pedig semmi bajom velük.)
Zsongott a bolondfej. A villamos pedig nem jött. Hirtelen be is villant neki a következő járat sorsa, hogy miért nem fog jönni még tíz és fél percig. Huszárok tartják fel az Oktogonon. Nemzetközi huszárfesztivál van. Akinek dolga van a jósdával, nemsokára mindenütt kisebb-nagyobb sorsokat lát, ami még mindig jobb mint ha behúnyná a szemét, és megjelenne előtte a magáé. Biztos volt abban is a Bolond, hogy ma délután sem jön a vihar, hiába várják itt ezek az olasz nők emlékezetes, nagy, budapesti megázásukat, meg abban is, hogy melyik fasor melyik fája fog holnap kidőlni, és abban is, hogy ültet-e még a város újat a helyére, vagy már nem. Ilyeneket tudott.
Azt viszont csak érezte, hogy egy közeli utcában, éppen most, kötélen, egybérpalota második emeletéről egy fénylő tárgyat eresztenek alá.
Megint egy nagy elköltözés.(Felség, csináljunk valamit.)
Legyintett.
A villamoson mindenki az árnyékos oldalon ült le, csak ő nem. Mert eddig nem izzadt. (Várjatok csak, várjatok, úgy megizzadok nektek mindjárt, hogy rögtön magatok közé fogadtok!) Nincs az a szikkadt öreg varázsló, aki a villamos napos felén meg ne izzadna, a Bolondról is dől a víz már a híd közepénél. Átül az árnyékba, de nem fogadják maguk közé, mert mindenki leszáll, mennek a strandra.
Erre megint azzal kezdi vigasztalni magát, hogy úgyis mindenkit túlél. Tízezer éve vigasztalja magát ezzel. (Aztán jön egy húszéves tahó, és a bérletemet kéri.) De még a királyi udvar is ittfelejtette ebben a szörnyű városban.
(Meg vagyok sértve, felség. El is mennék innen, árulkodni a jövőbe, de ott se szeretik az árulkodókat. Hiába mondanám nekik, hogy én vagyok a hírmondó ebből és ebből a korból, azt mondanák ők ott a jövőben, hogy köszi, nem vagyunk rád kíváncsiak, majd kiássuk, ami minket érdekel.
Péntek este volt az osztálytalálkozóm. Hatezer éve váltunk el egymástól a Nílus völgyében vagy Kínában vagy Mezopotámiában, nem emlékszem, mert akkor még állati agyam volt. Egy tarokk-kártya lapjai lettünk mostanra. Az Orvos, a Katona, a Hivatalnok, a Pap, a Politikus, a Bíró, a Tanár, a Bűnöző, a Bankár, a Programozó, a Balek, a Sportoló, a Vasutas, a Kurva és a Régész. Ennyien. A többi el sem jött. Mind panaszkodtak, aztán hazamentek. Nem így mi öten. Folytattuk a vitát. Én kerültem sorra. Az írásművészetemet szídtuk.
- Mi vagy te, dzsóker?! - förmedt rám a Programozó. - Benne se vagy a pakliban!
A másik háromra mutatott. Már szombat reggel volt. Egy korán nyitó kocsma kertjében ültünk. A Programozó vitte a szót. Mindig okos fiú volt, és most elérkezettnek látta az időt, hogy az egész hajdani osztály nevében lépjen föl ellenem. Itéletének erejét fokozta magabiztos fellépése meg az, hogy érettségije mellé mesternek is tudhatja magát és az, hogy valaha több amerikai regényt is elolvasott. Ráadásul nem is dohányzott, ez aláhúzta esztétikai jellegű fejtegetései etikumát is. Jobb ötlet híján nem válaszoltam. A Kurva őszinte érdeklődéssel figyelt minket, a Régész a Kurvát. A Balek az asztalra borulva aludt. A Programozó rámutatott:
- Azt hittük, ő lesz a király. És most nézz rá! Ez van benne a pakliban. - Én sose hittem, hogy ő lesz - válaszoltam. - Persze, mert te már akkor is azt hitted, hogy te leszel a dzsoli. De az embereket nem te érdekled. Kit szórakoztatsz te? Hányan ismerik a nevedet?
Lázasan számoltam, felség, mert név szerint tudom, kit szórakoztatok, és hányan ismerik a nevemet. Lehetetlenül kis szám jött ki, de azért ez is zavarba hozta volna a Programozót. Sajnos nem hagyta, hogy végigszámoljam.
- Jól van, na. Tudom, milyen szar ezzel szembesülni - mondta, és fölénye nyomasztóvá vált. Meg is untuk. A Balek horkolni kezdett, a Régészt esethez hívták, a Kurvának is dolga akadt, nekem viszont évtizedes gyakorlatom van a támadások elviselésében, úgyhogy végül mégis a Programozó sértődött meg.
Ez volt tegnap, felség. Otthagytam őket, mentem a jósdába, onnan már tudod a többit, összesen két napja nem alszom. És most itt vagyok.)
A tarokk-kártya Bolondja. Látszik, alig tud magáról. Aki látja, kitér előle.
Átvágott a forró udvaron, és belépett a valamikori királyi palotába, ami most nemzeti könyvtár, ezért aztán itt l54l óta ő az egyetlen legitim lakó. Kis szobájában teavizet tett fel forrni, belemosolygott a tükörbe, hogy feloldja merev, utcai arcát. Szinte fázott. Meghallgatta az üzenetrögzítőt. A királygyalázókat visszahívta, és szelíd szóval a monarchia nemesebb voltára emlékeztette őket. Teát szürcsölt, olvasott. Várta a látogatókat. Vasárnap délután volt, dologidő egy sivár országban.
Dolgozott a bolond.