Család, gyerekek, autó 4. fejezetA tett halála

Este a Terhessel. Szombat. Fél kilenc. Egy éve ilyenkor már készülődtünk. Fél tizenegykor indulás, tizenegykor találkozó a Kálvin téren, reggel hétig buli. Pontosan három ilyen eset volt, de a Terhes most már azt meséli mindenkinek, hogy az a korszak évekig tartott, és igazándiból mi untunk bele. Most meg csak ülünk itthon. Az ötödik hónap vége. Még nem is akkora a hasa. Akár mehetnénk.
- Jó, csak füstbe ne.
Maradunk. Beülünk a fürdőkádba, és sakkozni kezdünk. Leütöm a királynőt. Lesöpri a táblát. Cseng a telefon. Kinyúlok érte.
- Itt Oscar Wilde! Gyertek át!
- Minek?
- Itt van mindenki.
- Név szerint?
- Charles Baudelaire, Szergej Jeszenyin, W.A.Mozart.
- Kevés.
- Tizenötödik Lajos, Salvador Dalí, Józef Klemens Pilsudski.
- Az ki?
- A Dezső.
- Ja. Nők?
- Neked már nem mindegy? Vannak.
- Téma, hangulat?
- A szokott. Belterj, pletykák, honorok, irígység, rosszindulat, unalom. Ám mégiscsak azoknak a hamvas bája, akiket még nem rontott el a siker.
- Ott a helyünk?
- Itt, bizony!
- Füst?
- Van, van! Alig látunk.
- Vágható?
- Szeletelhető, csomagolható, ehető!
- Sütni is lehet?
- Pizzát sütök belőle nektek, csak gyertek!
- Küldesd át. Garri Kaszparov utca négy. Füstbe nem megyünk.
- Szóval sakkoztok.
- Persze.
- A kádban?
- Ott.
- Pikáns.
- Még lehet, hogy átmegyünk. Megbeszéljük.
A Terhes kérdőn néz rám. Tájékoztatom a beszélgetésről. Továbbra is kérdőn néz. Menjünk, mondom. Továbbra is kérdőn néz. Jó, akkor ne menjünk. Továbbra is kérdőn néz. Akkor menjünk? Továbbra is kérdőn néz, de bólogat is. Menjünk.
Most ne nézzen ide senki. Két nagytestű ember kászálódik a kádból. Alig marad vízutánunk. Törülközöm. Túl nagy a csend. Felnézek. A Terhes csöpög. Nem törülközik. Némán áll a kád mellett, és mutat a vízre. Aztán a hasára. Aztán az én hasamra. Megint a vízre. Megint a hasára. Megint az enyémre. Aztán a szájára. Legörbül.
Dörzsölöm a törülközőjével. De én is bőgnék. Hát mit csináltunk mi magunkkal?!
Odakintről dörrenések. Tüzijáték. A szemközti háztető fölött felfénylenek a felhők. Ivica "Biliard" Dragan, a háborús bűnös ma elvett valakit a női világranglistáról. Pesten ülik a lagzit. Délben ezért zúgtak a harangok. (Ügyetlenül viccelek.) Látod, ők is mulatnak.
Mit vegyen föl? Eltűnik, felöltözöm, felkutatom, meglelem. A kisszobában, négykézláb, meztelenül. Zokogva túrkál egy ötvenöt kilós lány ruhatárában. A telefon megint cseng.
- Madame Dubarry. Mi az, nem jöttök?
- De. Már öltözünk. Még háromnegyed óra.
- Az sok. Itt tíz percen belül tánc lesz.
- Tánc?
- Tánc! Tánc! Végre tánc. Most végre akar mindenki. Állítólag telihold van. Be vagyunk indulva.
- A házigazda csak belterjet ígért meg unalmat. Majdnem itthon is maradtunk.
- A házigazda hülye. Most is inkább dolgozna. Ül a kissezlonon, meredten nézi a számítógépét, és a pokolba kíván mindenkit. Ma megcsalom.
- Ezt nem értem. Most akkor ki a házigazda?!
- Hát ő.
- Ki az az ő?
- Hát ki az én pasim? Hát a pasim.
- Szóval nálatok van a buli?!
- Mért, hol lenne?
- Maga Oscar Wilde jelentkezett az előbb. Azt hittem, hozzájuk hív.
- Szó sincs róla. Sőt, ő is itt van. Egy órája föl se állt a sarokból. Csajozik.
- Hát ez különös.
- Mért volna különös? Valaki hülyéskedett. Bárki lehetett. Itt most valaki mindig ül a telefonon, és egyik részegebb mint a másik. Akkor gyertek, jó?! Táncba visznek, leteszem!
Vissza a kisszobába a Terheshez. Elszántan öltözik. Egy cipzárt rángat, omlanak a könnyek a szeméből, de mosolyog. Aztán a nyakamba borul. Együtt rángatjuk a cipzárt. Feladjuk. Lecibálja a szoknyát. Lerogy a kisszékre.
Szól a telefon.
- Mi van, megszültetek?
- Most?! Isten őrizz!
- Csak vicceltem. Van egy javaslatunk. Mivel ti úgyse mehettek el hazulról...
- Ezt miből gondolod?
- Még mozogtok?
- Ez az ötödik hónap vége. Százegy napig még oda megyünk, ahova akarunk.
- Szóval viszünk föl krumplit, majonézt meg bort, és zabálunk.
- Ki az a mi?
- Hogyhogy ki? Hát én a Krisztával.
- Ti nem buliztok? Mindenki bulizik. Telihold van.
- Igen? Hol?
- A Dubarry utcában.
- Ott nincs senki. Az előbb hívtam őket.
- Szóval mi csak a kettes számú megoldás vagyunk.
A Terhes fürdőköpenyben olvas bent az ágyon. (Killer-Shopping: Gyermekpszichológia. Harmadszor olvassa. Esetlenül csúfolom érte.) Úgy tesz mintha olvasna. Úgy teszek mintha beszélnék hozzá.
- Nem megyünk sehova.
Bólint. Kérdőn néz. Rázom a fejem.
- Végülis még a Krisztáék sem ide jönnek. Úgy látszik, mi tényleg meghaltunk.
Erőt vesz magán.
- Menj el te.
Felcsillan a szemem?
- Menj csak el... legalább te érezd még jól magad.
- Menjek el?
- Menj! Ne törődj velem! Menj tovább! Már hallom is a farkasokat. A zuhatag felől jönnek. Menekülj, amíg nem késő! Hagyj itt! Csak engem faljanak fel. A farkasok!
- Hát...jó.
Túl korán mondtam, hogy jó. Különben nevetnénk, mielőtt megint bőg. Így nincs időnk nevetni. Új telefon.
- Oscar Wilde. Orbitális buli van! Gyertek!
- Te honnan beszélsz tulajdonképpen?
- Hogyhogy honnan? Hát tőlünk!
- És ott is vagy?
- Ne haragudj, de ez egy hülye kérdés volt. Kérdezz mást.
- Jó. Mi lesz a pizzával?
- A pizzával? A pizzával kérlek szépen, semmi. Ma nincs pizza. Pizza egy hete volt.
- Ne hülyéskedj.
Hasának támasztva a Gyermekpszichológiát, a plafont nézi a Terhes. Megkérdezem.
- Hallottál mindent?
- Igen, de nem érdekel.
- Azt sem tudod, miről van szó.
- De tudom. Arról, hogy a ma esti első telefon valójában már egy hete volt. De nem idegesítem magam még ezzel is. Megint eltelt egy hét, és kész.
- Semmi rejtély?
- Semmi.
Melléfekszem. Nézzük a plafont.
- Állítólag telihold van.
- Az egy hete volt.
- Az igaz.
- Na elmész?
- Nem lehet. Mire odaérnék, megszülsz.
- Az igaz.
Megfogjuk egymás kezét. Cseng a telefon.
- Vedd föl te.
Fölveszi. Vár. Leteszi.
- Nem szólt bele. Biztos egy nő volt.
Ingerülten mordulok egyet. Az ablak kivilágosodik. A szemközti háztető fölött felfénylenek a felhők. Tűzijáték. Dragan Turbo-Pavlovic, a háborús bűnös is elvett valakit a női világranglistáról.