Család, gyerekek, autó 29. fejezetGyomorrontás

Reggel a ház külső főkapcsolóján nyúlós ragacsot találok. Tehát megint itt járt, és valamit megint állított rajtunk azzal a szerves kezével.
Letörlöm a ragacsot,, hogy meg ne lásd, mert rettegsz a gonosztól. Azután mégis elmesélem, nem tudom megállni, hogy ne mondjak valami aljasat ma reggel is. Bosszúból, hogy középkorú vagyok immár. Annyi jóérzés azért van bennem, hogy mint álmot mesélem el: ragacsos, nyúlós, félig elvált csöpp lógott álmomban a főkapcsoló aljáról, és ahogy letöröltem volna, apró vihogással lecsöppent, és besurrant a falrepedésbe, vagyis most is benne van a házban.
Ezt találom reggel a füzetemben. Vastagon, dühösen áthúzom. A helyzet nem ilyen sötét. Én sem vagyok ennyire gonosz. Sivár pénzgondok, azok fenyegetnek, igen, de egyébként a giccsben élünk.
Egy kölcsönnyaralóban lakunk hetek óta Balatonkeszin. Kapzsi de kedves emberek laknak ott. Kedves, mert három szép évszak az övék és nem is akárhol, hanem itt, a nyarukat viszont eladták. És most éppen a nyár fog jönni. A táj idilli jellegét a szőlőhegyek adják, amik inkább csak dombok, legalábbis szelíden kezdődnek. Hagynak partot a tónak, vagyis nem rögtön a víztől merednek föl sétamagaságig. Ott azonban mégiscsak heggyé válnak, meredekebbek lesznek, sétamagasságban végetérnek a szőlők, kicsi de komoly erdő kezdődik ott és tart egészen a hegytetőig. Sziklák merednek ki az erdőből, jelezve, hogy itt erő van és nagyravágyás.
A környék állatvilágára sem lehet panaszunk. Négy csalogány énekli körül éjszaka a házat, pedig még nappal is hideg van, ez csak május eleje. Fácán. Borz.
Sétálunk. Henyélünk.
Szemmel tartjuk a kempinget. Számontartjuk a környék tizenkét zárt éttermét, mert amennyire félünk az ideözönlőktől, hogy velük tűnik el a nyugalom, annyira várjuk is őket, hogy hát akkor éljék le itt azt a nyarat, ha már megvették. És virágozzék tőlük, aminek virágoznia kell.
Három napja reggelre a kempingben megjelent az első sátor. Egy HH-s rendszámú német ember állította, talán hajóács. A kisebbik fia meg a felesége itt vannak vele.
Mi pedig ezen a tájon járunk, mint egy jó jelenés. Két gyerek :elől "kenguruban", hátul hátihordozóban, egy kutya, szép, fiatal szülők. Mosolyognak, integetnek a helyiek meg a hamburgiak, tetszünk. Még szép, hogy tetszünk. Pesten már kopottak vagyunk, nem ragyogunk ki sehonnan. Hajdan ritka szép pár voltunk, ha csak sétáltunk, akkor is és ha megszólaltunk, akkor is. De három év az három év. A gyerekek sokat javítanak az összképünkön, úgyhogy mindent összevetve itt azért még mi vagyunk a jó jelenés.
Aztán minden megváltozott.
Három nappal ezelőtt megtaláltuk az utolsó sóletkonzervet a spájz legmélyén. Készítési dátuma a házasságkötésünket megelőző nap volt. Úgyhogy nem lehetett tovább várni. Megettük vacsorára.
Másnap reggelre köd lett.
Névtelen, ritkás, áprilisi köd. Inkább felhő. Megszállta a hegyeink tetejét, és tragikus ormokat csinált belőlük. Megfelhőzte őket. Olyanok lettek a kis szikláikkal, mintha ezer méter fölötti ormok volnának, amik között a hegyek gonoszsága megterem. Persze mindenki látott már alacsonyan szálló felhőt. Viszont a mi felhőnk nem is felhő, hanem ifrit.
Két teljes napig meg sem mozdult. A kísértet-gyanút az keltette fel, hogy ebben a két napban orkánszerű szél fújt, mégis mozdulatlan volt minden és tejfehér. Pedig a nap sütött, a hold éppen újult, és a közeli városban temetőt gyaláztak.
Vártuk, hogy megszólaljon végre az ifrit. Ifrit lesz ez, ifrit, mert haragszik. Minden oka meg is van a haragra, hiszen egy sóletkonzerv mellé csomagolták. Nem szólal meg.
Délelőtti séta. A mólón állunk, és émelygünk. A móló vége úgy pezseg a vízben mint egy plusztabletta. Az előbb néhányan leszálltak a hajóról, ránkmosolyogtak, de már el is tűntek a parton. Állunk a móló végén, és azt figyeljük, lány-e vagy fiú az, aki a hullámtörő végében olvas. Mert egy lányos alak ül a hullámtörő legszélső szikláján fekete pulóverben, és olvas. Azon a helyen akármit nem olvashat. Ezért érdekel minket. Irigyeljük is, mert mi nem olvasunk, pedig nagy tervekkel jöttünk.
A furcsa időjárás miatt alig látjuk. Pedig a hullámtörő vége közel hajlik a móló végéhez. Légvonalban talán negyven méter, de valójában ötszáz: vissza a mólón, át a kikötő parkján, és aztán végigbukdácsolni a hullámtörőn. Nagy, egymásra dobált kövekből van a hullámtörő. Annak a végére akárki akármit nem cipel ki olvasni.
- Fiú vagy lány?
- Nagy a feneke, lány.
- Nem, fiú.
- Utálom az ilyen nagy fenekű fiúkat.
Az összes konzervet felbontottuk már, ami a házasságkötésünk előtt készült. Biztos tehát, hogy kiszabadult már az ifrit. Lehet, hogy külön nem fog szólni hozzánk. Ránkhozta a gyomorrontást, ezt az időt meg az irígy rosszkedvet. Bosszút állt.