Család, gyerekek, autó 26. fejezet A fegyelmezetlen sáv

Holnap költöztünk volna le gyerekestül a nyaralóba, amit megkaptunk kölcsön a nyárra, de nem költözünk, mert még mindig nem jött meg a pénzünk.
A mai újságban azt olvastam, hogy elkészült a világ legelpusztíthatatlanabb tárgya. Ha a holnapiban is benne lesz, meg a holnaputániban is, és ezentúl mindig, lassan elhiszem.
Mindennap délelőtt tíz óra körül olvasok újságot, életemnek ebben a sávjában értesülök az eseményekről. Ha ebből a sávomból ki tud kerülni a világ legelpusztíthatatlanabb tárgya, akkor majd elhiszem. Ha délután is hallok róla, elhiszem.
Napokig azt hittük, hogy nem jött meg a pénzünk, és lehet, hogy egyáltalán nem tudunk leköltözni a héten Balatonkeszire. Ma kiderült, hogy mégis küldték.
A természet - az én természetem - újságokat halmoz fel közvetlenül a bejárati ajtó mellett, mégpedig naponta egy darab, nehéz, átlapozott, nagy újságot. Nagyjából egymásra, de kicsit mindig szétcsúsznak. Itt délelőtt is félhomály van, és az előbb, amikor - szokásom szerint - oda sem nézve a tegnapira, odalöktem a mait is a halomra, nem vettem észre a pénzküldemény érkezését jelző cetlit. A postás úgyis fent járt, ezért nem a kapualjban dobta be a postaládánkba az üzenetet, és nem is csöngetett, úgy tudta, nem vagyunk már itthon, vagy, hogy alszik a kisbaba. Becsúsztatta a cetlit a lakásunkba, azon a résen, ami még az én időm előtt szolgált postaládaként, és elment. Most az értesítőn a mai újság hever, holnap rádobom a szerdait, holnapután a csütörtökit, pénteken pedig erőt veszek magamon, és leviszem az egész újsághalmot a szemétbe.
Addigra küldenek majd egy új értesítőt, amit már megkapunk, és péntek délután mégiscsak költözünk.
Egy san franciscói kutatóintézet elkészítette a világ legelpusztíthatatlanabb mesterséges gyémántját. Sokat dolgoztak vele, de most megvan. De minden tárgy legalább kettő. Egy valódi meg egy hamisítvány. Egy híres meg egy ismeretlen (ami persze mindig sokkal jobb). Van tehát egy öreg ékszerész Lvovban, aki egyedül elkészítette ezt a tárgyat. A csodájára járnak, de nem hiszik el, hogy mesterséges.
A kisebbiket is lefektettük. Öreg este van. Kotrunk az újságjaim között, melyikben is olvastam a világ legnagyobb mesterséges gyémántjáról. Meg kéne írni, mert mostanában pénzért írok, bárhova, bármit, bármennyiért. Semmit nem tudok a gyémántokról, de nagy hülyeségeket biztos, hogy róluk sem szabad írni. Tessék, itt az értesítő, két napja megjött, csak te rádobtad az újságodat. Két napja kint lehetnénk már ebből a rohadt bűzből!
Jogos a szemrehányás. Leépülök. A figyelmem tényleg levonulóban, jóformán csak iszap van már a medrében, és remélem, a parti fák közt még nem holttest hever. Memóriám! Hiába szeretnék elegáns lenni és tripla, ügyetlen és dupla maradok egész életemben. Jogos a szemrehányás.
Öreg ékszerészt csak vérbe fagyva tudok elképzelni, kirabolt üzlete mögött a műhelyben. Leépülök. De délelőtt elmegyek a pénzért, és délután indulhatunk is. És megvan a cikk is, amit kerestem. Houstoni kutatók, ja tényleg, houstoniak, megközelítették az abszolút nulla fokot. Jogos a szemrehányás.
Egy fegyelmezetlen sávban élek. Mindennap délelőtt tíz óra körül futom át az újságot, de ha este veszem elő, más van benne. Biztos, hogy csak én épülök le? Öregember holtteste fekszik a lvovi hullaházban. Mostanában pénzért írok bármit.
Bekapcsolom a tévét. Erre meg kialszik a Balatonudvari előtt meszelő rendőr zseblámpája. Morog, elengedi a Daciát, megpiszkálja a lámpát, kigyullad. Lemeszeli a Suzukit. Nyíregyházi cukrászok elkészítették a világ legnagyobb Daciáját marcipánból. Jogos a szemrehányás. A kiságy felől apró nyögések, ez még nem a sírás. Kikapcsolom a tévét.
Erre meg Balatonkeszin éppen a ház előtt megáll egy esetlen, rozsdás Dacia. Benne négy tanakodó szem, olyanok éppen, amilyeneket még én is rá tudok képzelni az öreg lvovi ékszerész gyilkosaira. Négy apró, sárga lángcsomó, négy világító test egy éjjeli sakkstadionban.
A környék teljesen kihalt. Üdülőtelep. Március vége. Hétköznap este. Csak mi lennénk itt, ha. Kutyák sincsenek. A ZÁR Kft kutatói újfajta rácsokat fejlesztettek ki.
Két fáradt férfi ül a kocsiban, és ukránul veszekszik. Az egyik azt mondja, mért álltálmeg, a másik, hogy nem tudom, de ha már megálltunk, álljunk be a fák közé, másszunk be a házba, és aludjunk valamit! A házra mutat. Megvesztél?! Most?! Majd én vezetek. Vitájuk belefojtódik a rozsdás vaslemezek közé. Indulnának, de a kocsi nem indul. Még nem múlt el róluk a hatás. Ki kell szállni? Velük utazik becsomagolva, támlába rejtve A Világ Legelpusztíthatatlanabb Tárgya. Valamelyiknek eszébe is jut. Te tudod egyáltalán, miből van ? Mi van ha urán is van benne? Rövid, babonás töprengés. Attól még a gyújtás működne.
A Tárgy a támlában. Nem avatkozik közbe. Neki semmi nem árthat. A kisebbik felébred. Fölkelek, megringatom. Szerelnek a sötétben. Elalszik. Visszafekszem. Beülnek. Elalszom. Erre indulnak tovább.
Jogos a szemrehányás.