Család, gyerekek, autó 25. fejezetAltató

Varázslatos az éjszakai autóút. Szinte felszáradt már az aszfalt, meleg április van, csöndes, nagy, puha japán autóban, következetesen ugyanabba az irányba, el, el. Az egyik vezet, a másik gondolkodik, hátul a harmadik női hangon a távolodó Budapesttel beszél, és az ő anyja telefonhangocskája a negyedik az autóban. Van ötödik utitárs is, a fényszóró kévéje, ami időnként hátraszól főnökének, a vezetőnek, megnevez neki valamit, felveti mint egy-egy lehetőséget a fát, az árkot, a meszelt házfalat vagy egy kerékpárost, de persze nem ragaszkodik hozzájuk, elegáns, de talán tettetett könnyedséggel áll vissza a kanyarok után az úttestre, és húzza-hívja tovább az autót; megközelítőleg háromszázezer km/sec, izgatott nemesfény.
Az úttesten keresztben sötét vonalkák százai: földigiliszták.
Most a gondolatok inkább apró tények, amiket utolér az autó, és összeszed.
Most helyek maradnak el, mert ezek igazi falvak, ahol nappal az úttest közelében zajlik az emberi élet, de függetlenül a műút egészétől: fagylaltozó, zebra, park, rozsdás kerítés, ezek mind valódi helyek, miközben a mellettük elhaladó autó nem hely, az nem, pedig még a repülő is hely a levegőben, mert nincs más élhető hely körülötte, ugyanezért hely az autópályán száguldó autó is, de a falun keresztülsuhanó, a falak mögött alvóktól három méterre elhaladó autó nem hely.
Nyugodt időtermészete van inkább, az van, így múlik, múlik, múlik az autó viszonylag egyenletes sebességgel, pontos vezetővel, kis forgalomban, jó érzéketlenül.
Velencének, mert ha jól értettem kusza üzenetedet, Velencébe mész a barátaiddal, Velencének nyugodt helytermészete van, egyenletesen vonzza az embert hároméves korától, amikor először hall Velencéről, és a tömeg, maga a velencei házak tömege is vonz, megkeresi magának azokat, akik már úgyis felé tartanak, vonzani kezdi a nagy japán autót is, és attól kezdve vonzza, vonzza. Vonzza-e már most is? Mindegy.
Egyelőre ők hárman utaznak, és az éjszakai autóút varázslatos.
A vezető a gondolkodótól kap a szájába egy Marlborót húszpercenként, hátul a lány már alszik. Kávé, kávé, kávé, mosolyodik el a vezető, amikor sem Marlboro, sem válasz nem érkezik már. Az autó elegánsan fordul a fogadó parkolójába. Ennyi állás bele van számítva az utazásba, és még az autó sem változik vissza húsz perc alatt azzá az egyszerű autóvá, ami este az induláskor volt, hanem marad mágikus, mágikus tárgy ott a parkolóban, ránézel, és látod, hogy nem áll, pedig áll.
A vezető az ilyen éjszakai utakon filmszínész, az autó főszereplője, aki megteheti a legtöbb dolgot, amit máskor csak szeretne. Szép is, és látszik rajta hogy ő nem alhat el, mert nem fog elaludni, mert nem akar elaludni, ő itt most ezé a másik kettőé. Fáradtsága könnyed és érdekes. Könnyű most vele beszélni, már órák óta koncentrál, keveset mond, de azt meg kell jegyezni, mert találó, kedves vagy hűs. A bárpultos lányt öt egyszerű mondattal szólítja el a tévétől, ébreszti fel, kér tőle kávékat, tud meg róla egy titkot, amit itt a faluban még nem tud senki, kapja meg tőle a három kávét, és bírja rá őt integetésre a pult mögül. Pedig ennek a mixerlánynak már csak a nagymamája látta az összes olyan francia filmet amiben a bárba éjjel bejött Gérard Philip elázott hajjal, csuromvizes esőkabátban. Már az édesanyja sem.
Vissza az autóba, és egy ideig megint élénk beszélgetés, amiről még a vezető, az autó főszereplője sem tudja, miféle erőkkel bír, pedig nem veszélytelen erőkkel, komoly erőkkel, mert különösen éjfél után, Velencébe menet, egy kávétól felélénkítve, az utazással mágikus, mágikus, mágikus tárggyá tett autóban szóvátett dolgok túl erős emlékekké is válhatnak, és ügyetlen beszélgetésnél elronthatják ennek az útnak az emlékét.
Szerencsésen eltalált téma a szembejövő járművek feltűnően alacsony száma. Mióta lejöttek a sztrádáról, a vezető sem emlékszik négynél többre, azok közül is csak az egyik volt érdekes, mert valószínűleg aludt a sofőr, és az utánfutóra kötözött fenyőkoszorúk tornya megingott. A többi három szembejövőt a vezető is csak regisztrálta.
Alighogy ez elhangzik az autóban, hirtelen két valóban szép jármű tűnik eléjük, egy piros és egy fehér Bugatti, de ez a lehetetlent súrolja, ha mégis igaz, akkor csakis az öreg autók fesztiváljára mehetnek valahova, ha van fesztivál, de biztos van, máskülönben két Bugatti nem kelne útra. Ugye ti is fesztiválra utaztok Velencébe, és amilyen okosak és búsak vagytok, valamelyikőtök biztos, hogy megjegyzi, mennyivel jobb egy hús-vér parasztcsaládhoz utazni Erdélybe, mint fesztiválra akár Velencébe is, ezen vitatkoztok, mert mind szeretitek Velencét és azt a családot is, de mi a fenétől lenne jobb?! Mert mi már lassan a házból se tesszük ki a lábunkat, ha nincs fesztivál, azért. Lassan felejtitek a mondataitok második felét.
Mikor majd átértek Ausztriába, az elalvás veszélye ott lesz a legnagyobb. Végképp kikezdi mondataitokat, amiket már úgyis csak gondoltok. Jönni fog akkor egy fekete mondat szembe veletek : egy hosszú, fekete autókonvoj a Ruhr vidékről - iparbárók -, és hirtelen kell majd az út baloldalára térnetek, mert ők csak jönnek, jönnek majd szembe a harmincas évek közúti szabályai szerint jobboldalt. Mintegy véletlenül egy közeli vadászkastélyban fognak találkozni az osztrák kancellárral, Dolfussal, mintegy véletlenül, egyszerű vadászok lesznek mind, egyszerűek...
Egy fegyelmezetlen sávban élünk, motyogja még valaki, és pihennetek kell.