Család, gyerekek, autó 23. fejezet Az arab viszonyok bírálata

Nyolc nappal ezelőtt érkeztünk meg Szíriába. Szíria! Szíria. Szíria... Semmi, pedig azt vártam, hogy majd a török-szír határtól fog megkomolyodni, beérni az utunk. De Szíriában is ugyanazt az ironikus álfölényt mutatom, mint addig.
Még jóval Isztambul előtt történt. Fölébredtem a buszon, hajnal volt. Hátul ültünk, végigláttam a támlák fölött előre, egészen a török sofőrig. Meglátott talán, és ébresztőt akart úgyis, mindenesetre teljes hangerővel beeresztette a buszba azt az iszlám könnyűzenét, amit nemsokára megtanultam gyűlölni. Ugyanabban a másodpercben harminc kéz jelent meg a háttámlák fölött, hogy elzárják a hangszórójukat.
Ezek még magyar kezek voltak. Aztán magunkra maradtunk az európai agyunkkal.
Kinevetjük az arab slágerlistát. A listavezető szám refrénjét férfikar énekli: Diaré, diaré, diaré, diaré, diaré... A benzinkutas Aleppó előtt bal kézzel tankolja a buszt, jobbal dohányzik, a válla fölött pöcköli hátra a csikket.
Nem tudom miért, jegyzi meg a Másik, én az összes vallást komolyan tudom venni, kivéve az iszlámot. Ezen elgondolkozom. Egy családos férfi rigolyái, válaszolom napok múlva, egy öntudatos, családos szakmunkás összegyűjtött rigolyái, ez az iszlám. A komplexusos antialkoholizmussal együtt. A Másik szerint leegyszerűsítem a kérdést.
Aleppóban, a Hotel Farok előtt állunk. Ez nem lehet igaz, be kell mennünk. Mély lélegzettel be. A recepció az első emeleten, a lépcsőház szűk, és szembe, lefelé sodródik a füst. Odafönt nyolc-tíz fenyegető külsejű férfi fogad. (Rejtély, hogy alkohol helyett mivel pusztítják az arcukat.) A kollektív portás. Mindannyian megfelelnek a portás-minimumnak: nem tudnak idegen nyelven. De kedvesek.
Nyilvános helyeken a legtöbb munkát férfiak végzik, mégpedig minden egyes munkát legalább három jól megtermett férfi. Így tűnik legalábbis. Egész nap ott lebzselnek a bazár boltjaiban, éttermekben, várótermekben, és teáznak. Munka közben úgy néznek ki mint egy összeszokott team pihenő alatt. Pihenni a kávéházba járnak, ott vizipipa is van. Egyetlen töltéssel két órát is el lehet tölteni vizipipa mellett. A füst könnyű hördülésekkel bújik át alul a víztartályon. Mintha egy másik ember tüdejéből szívnál. Igen, mint egy dohányzó nő. A vizipipa a nő helyett van a kávéházban.
A Hotel Farokról annyi derül ki, hogy még a mi szállodánknál is olcsóbb, tehát valószínűleg lakhatatlan. A kollektív portás sok mosollyal és ugyanennyi Welcome-mal búcsúzik.
Félek itt, mert a nyilvános helyeken alig vannak nők, és mert a nőknek csak félig vakon, de legalábbis lesütött szemmel kell sietniük az utcán. Félek, mert több ezer éve van itt ez a rendetlenség. Még én is sok oda nem való tárgyat veszek észre az utcán, de hát millió és millió lehet Aleppóban vagy másutt. Olyan tárgyak, amiket egyszer egy férfi letett, feltett, rátett, alátett, fölétett, és aztán mindenki megfeledkezett róla. Amiről aztán a következő nemzedék már azt hiszi, hogy a homlokzat része. Hogy rögzítve van, pedig dehogy. Lezuhanhat, összetörhet, felrobbanhat. Millió meg millió tárgy, ami mind mozdítható, csak nem tudja senki, hogy mi, mikor és mitől mozdul. Az óvárosok utcáiról nagyon hiányzik, hogy egyszer egy nő jól körülnézhessen. Az iszlám városok úgy néznek ki mint a legénylakás.
(Van egy kulcsom, ami Európában nyit egy lakást. Minden este kitapogatom a táskám aljában. Van egy sarok Damaszkuszban, amit buszból látok először. Sötétben veszteglünk ott pár percet. A sarok ácsorgói álomalakok. De felismerni vélem bennük a trafikosomat meg a zöldségesemet. Egyszer nálunk a sarkon elakadt egy idegen busz. Akkor ott voltam a sarok ácsorgói közt. Most meg benne vagyok talán ugyanabban a buszban.)
Sötétedésig egy palotát keresünk, amit az útikönyv az óváros és az újváros határára helyez, és sokra tart. De azon a helyen egy palánkkal kerített, hatalmas, sötét modernizációs gödör van csak. Most sem derül ki hát, igaz-e, hogy befelé élnek az itteniek, és, hogy a düledező homlokzatok mögött víz van, kertek, asszonyok és dimenzió-váltás: hatalmas termek ott, ahol szobákra sem lehet hely. De ez a palota nincs.
Mindenki látja, hogy keresünk valamit, mindenki segíteni akar, de mindent, amit végül megtalálunk, magunktól találunk meg. Kihúzzák a zsebedből a térképed, ráterítik egy autóra, és nyolcan hajolnak fölé. Nem férsz közéjük, hogy megmutasd, ön itt áll.
Honnan jöttél, kérdik lépten-nyomon. (Where are You from?) A From Hungary-t tízből hárman várják meg. De ez az ő Where are You from?-juk mégis jobb mint a hideg, amerikai How do You do?, ami helyett használják, mert ez jelent is valamit: "Látlak ám idegen, feltűnik ám nekem, hogy idegen vagy, és én szeretem is a idegeneket, csak sajnos szép országunk vezetése magasabb államérdekből egyelőre nem támogathatja az angol nyelv bőségesebb elsajátítását." Tízből hárman pedig megállnak, és megvárják a választ (From Hungary.), és rövid gondolkozás után rávágják: "Á! Hungária! Welcome!" Aztán pár lépést loholnak melletted, üzletet ajánlanak, majd visszatérnek leshelyükre. Csak az idegen sétálgat.
Meleg van, nyári meleg, október vége, és valószínűleg hónapok óta szélcsend.
Én Aleppóban láttam, és Damaszkuszban gondolkoztam. Lassú vagyok. Mintha Budapesttől kezdve valami sűrű közegbe hatolnék bele, ami tompává tesz. Mintha az agyamat húznám uszályként magam után. Szürke, nyúlós anyag, nem szakad egyáltalán. Csak egyre jobban lelassít. Magáról az utazásról Damaszkuszban álmodom előszőr. Egészen addig, két héten át álmomban még otthon vagyok, meg sem fordul a fejemben Szíria.
Otthon sem fordult meg benne. Nem készültem fel az útra, az indulás előtti hetem egyetlen őrjöngő rohanás volt. Bibliát nem vittem az útra, mert még a reményt is ki akartam gyomlálni magamból, hogy valahogy át lehetne surranni Izraelbe. "S az Úr folytatta : 'Fogd magad, és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: nézd, imádkozik.' " (Ap.Csel.9.ll.)
Üzenet:
Fogd magad, és siess az Egyenes utcába. A végén, a kapu mellett most is találsz majd egy pulóveres férfit vigyorgó arccal és elképzelhetetlenül piszkos kézzel. Mikor odaérsz, kezet fog nyújtani, és mikor elfogadod, röhögve visszarántja, s ha erre elhúzod te is a magadét, újból kezet nyújt. Kevés az esélyed, hogy végül ne kelljen megérintened a kezét. Mindenképpen megszégyenülsz.