Család, gyerekek, autó 20. fejezet A kobold nem tréfadolog

Betegségnek indult, de már-már jó volt. Enyhe rohamok fogták el a beteget, de annyira enyhék, hogy évekig ő maga sem vett észre semmit. Nem is lehet már tisztázni, hogy kezdődött-e egyáltalán az egész. Az biztos csak, hogy erősödött.
A roham nem tartott tovább negyedóránál, és rá lehetett fogni a fáradtságra, mert többnapos kialvatlanság után jött, többnyire nappal. Nyugalommal kezdődött. Váratlan, szinte teljes, a jellemtelenségig mély nyugalommal.
Az első néhány roham után mindenki megtanulta, mit kell tennie az első gyanús jelre. Kinek mit. Munkát azonnal abbahagyni, lefeküdni, aludni. Munkát folytatni, nem figyelni másra. Gyorsan berúgni. Szeretkezni. Boltba menni. Embert ölni. Tiszta fejjel figyelni a rohamot, szépségét kiélvezni. Stb.
Engem az alvás, a berúgás és a szeretkezés mentett meg többször is. Amikor tiszta fejjel figyeltem az volt a legrosszabb.
Semmi extrát ne várj. Tudathasadás. Tiszta fejjel figyeled, hogy a tiszta fejed álmodik. Két helyen vagy.
Nálam az első gyanús jel az, amikor eszembe jut a mai álmom egy foszlánya. Fél másodperc. Trrrr! Ott áll a foszlány, egy elmosódó alak a tűző napon. Fél másodpercre. Trrrr. Azt sem látom, ki az! És már el is mozdult. Utána! Az agyad utánaveti magát (nem tudsz neki parancsolni), de az alak eltűnik a sarkon. Az agyad is befordul utána, és - már benne is van saját magában. Sikátorok, sarkok, tűző nap, az agyad rohan. A sarkon, ahol befordult, még sokáig húzódik utána az a nyúlós, szürke palást, ami még mind mind ő maga, az agyad. De az emlékfoszlány sehol, fürgébb nálad, vagyis az agyadnál, és az agyad eltéved a saját agyadban. Labirintus. Sikátorok, napfény, valami arab falu.
Vagyis ez már nem az az álomfoszlány mint az első volt. Tisztább. Arab falu. Fél másodperc. Trrrr! (Ezt is ma álmodtam volna?! Vagy Szíriában láttam?! Én voltam, az?! Én vagyok ez?!). Arab falu. Fél másodperc. Trrrr.
Átáll az agyad az arab falura, de már megint késő: már ez a foszlány is összement egy menekülő alakká, és eltűnt egy sarkon. Befordulsz utána, de csak röhécselést hallasz vagy azt sem, és bent vagy egy újabb labirintusban, ami szintén csak a te agyad. Valami iskola, lépcsők, folyosók, vécék, és röhécselő, csúfolódó másodikosok, te meg negyedikes vagy. Rohansz utánuk, de nincsenek sehol, csak a röhécselés mindenhonnan.
Itt az újabb álomfoszlány. Iskola. Röhögés. Egy másodperc. Trrrrrrrr! (Ma álmodtam?! Tegnap?! Most?! Ott is vagyok?! Mintha ott is lennék, meg itt is.) Iskola. Röhögés. Egy másodperc. Trrrrrrrr.
De mindeközben tökéletesen tisztában vagy azzal is, hogy itt ülsz nálunk, délután három múlt, kávézunk, és beszélgetünk. Tisztában vagy ezzel, mert nem ment ám el az eszed. Annak viszont nagyon örülsz, hogy nem neked kell most beszélned, mert közben a roham csúcsára jutottál.
Többszörösen belegabalyodtál a saját agyadba. Amit üldöztél, annak nyomát veszítetted.
A roham csúcsa. Állsz odabent. A labirintusban állsz egy sarkon, és hallgatózol, mert már félsz: talán már nem is te üldözöd a fantomalakokat egyre befelé, hanem immár azok keresnek téged, hiszen közben megszaporodtak és elszemtelenedtek. Érzed, hogy forrósodik fel körülötted a labirintus. A röhécselés sem múlt el. Gyűlnek, erősödnek és gonoszodnak.
A kobold nem tréfadolog.
Három perc alatt jutottál idáig. Félig égett a cigarettánk. A rohamod előtt gyújtottunk rá.
Ez volt az érdekes része a rohamnak. A borzasztó része meg az, hogy te most meghalsz. Egyszerre vagy két helyen, itt a mi konyhánkban - kérsz még egy kávét? -, meg odaát. Ha ottmaradnál, akkor bolondulnál meg. Abban ott nem maradhatsz. Abból ki kell lépned. Vagyis ott meg kell halnod. És csak itt maradsz életben. A roham utáni félóra lesz a legrosszabb. Már nem fogsz vízionálni, hanem közönséges halálfélelmed lesz itt, minálunk.
Ha ez is elmúlik, akkor már jó lesz.
Ez nem az első rohamod volt, de csak most veszed észre.
Nekem ne panaszkodj a rohamodra, mert elárullak, megcsallak. Hülyének nézlek, nem hiszek neked. Én neked semmit nem mondtam
Ne szórakozzak veled, mondod majd dühösen, hiszen egy félórája magyaráztam el az egészet. Nem szórakozom, mondom majd én is dühösen, mert én a magam baját panaszoltam, nem figyeltem, hogy közben te belekerültél. Látod, ez a baj, mondod.
Jó esetben röhögni fogunk.
Rossz esetben verekszünk.
De a kettes műsor közben ott fut mellettünk zavartalanul. Bármikor bármelyikünk újra átkapcsolhat. Az én álmaim, a tieid, a sarki zöldséges álmai mind mind rajta vannak. Bármikor belegabalyodhatsz bárkiébe.
Ezért van az, hogy az álmokban minden ember egyenlő. Sorsolás útján jutunk hozzájuk.