Család, gyerekek, autó 17. fejezet Félórával a rock and roll előtt

Egy éjszakai ember nézi a lehugyozott falat. Szombat délelőtt. Napsütés. Alig lát. A faltól három sötét csík tör át a járdán. Dezső, Laci, én, számol az éjszakai, és saját maga számára is bántó lassúsággal továbbáll.
Rossz a mozgása, vörös a szeme és túl fekete rajta minden. De csak a bőrszoknyás butikosasszonyokhoz meg a spánieles kislányokhoz képest.
Sajtot meg kenyeret vesz ebédre, és pont olyan mint egy közönséges korhely. Egyet viszont tud. Azt, hogy milyen lesz az igazi éjszakai ember, ha majd kettőkor felébred, és ő jön le a nővel kenyérért meg sajtért! Azokat a cipőket nézzék majd meg, azokat a nadrágokat, azokat a hajakat, azokat a fémtárgyakat az emberbőrben, azt az értelmetlen túrkálást a bolt összes polcán egy zacskó chipsért!
Mi történt itt az éjjel?
A délelőttből semmi nem vezet vissza az előző éjszakába.
Ha kíváncsi vagy az elmúlt éjre, akkor nagyot kell kerülnöd, mert csak a kert felől mehetsz be már. A lepisilt faltól kell elindulnod, és fanatikusan követned a nyomokat visszafelé, filmeken, könyveken, zenén át, és előbb jutsz vissza New Yorkon, Velencén, Konstantinápolyon, Rómán keresztül görögföldre meg Afrikába, többezer év lefelé a kertbe és majd csak onnan, a kert felől juthatsz vissza az elmúlt éjszakába, amikor az Apollón meg a Hermész üvöltött egymással a hatos villamospótlón, és ha nincs ott a Nícse, hogy szétválassza őket, akkor a Hermész úgy le lett volna rúgva a buszról, hogy nem kel föl, mert az Apollón az ugyan csak iszik, de nyugalmi állapotban két méteres, és ha bekattan, akkor öt.
Jön a Hermész, jönnek a többiek a foguk vacog, mesélik az erektálódott manust a buszon (nem fért el állva!), újraélik, együtt félnek megint. Te nem vettél be semmit, nem voltál ott az esetnél.
Az elmúlt éjnek csak a kert felől van bejárata. Menj a kert felől.
A b.-i kultúrházba jársz. Tizenhat éves múltál.
Félórával előzöd meg a rock and rollt minden kedden. A tánciskolának fél hétkor van vége, és menekülsz haza. A rock and rollnak hétkor meg kell kezdődnie, különben csúszik az esti veteránklub. Él, él a b.-i kultúrház, örökké történik ott valami.
A tánciskola alatt megizzaszt a szégyen, minden lánytól félsz, ezért rohansz azonnal el. A kapuban megint szembejönnek azok a furcsa, rövidhajú alakok, akik most egész tavasszal kijárnak, és hétkor majd zenélnek vagy előadnak itt valamit. Egy fekete félcipő, egy napszemüveg vagy egy keskeny ingnyak vagy valami más miatt, de nagyon nem illenek a hetvennyolcas tavaszba. Ma azonnal kiszúrnád őket, de itt még nem is tudod, mit kell rajtuk figyelni.
Tamás, az igazgató kijön eléjük, mert ezek a barátai. Ő hívta ki őket Pestről. Tamás fekete, göndör, bajszos. Ő ideillik, te inkább csak őt figyeled, hogy ráköszönhess, szia, Tamás. Sikerül, hallod, hogy mögötted jönnek ki a lányok, és látták. Hogy ismered a Tamást. Ügyes voltál. Így most jobb lesz hazamenni. Futva elérsz egy buszt. Egy biztos: a Tamás szeme még ma is előtted van. A Tamás szemében égett valami olyan külön tűz, ami csak a kimittud-győztes versmondók szemében ég, öregebb színészekében már nem. Persze akkor, ott ilyen elhasznált szlogeneket gondolni sem mersz, hogy valakinek tűz éghet a szemében, mert ehhez fel kell majd még nőni.
A Tamás egyszer megkérdezte, hogy nem akarsz-e ittmaradni a hétórás programra, mert ezek állati fontos srácok, de te úgy tettél, mintha sürgős dolgod lenne. Mindig úgy teszel. A tánciskola előtt, amíg gyülekeznek a többiek, mindig úgy teszel, mint aki a kultúrház programjait tanulmányozza a faliújságról. Kívülről tudod a programokat, és nem kérsz belőlük. Sem a nyugdíjasklubból, sem a honismeretből, de még a Pákász-disco-ból sem.
De hogy ezek az állati fontos srácok mit csinálhatnak hét és fél nyolc között, az egyáltalán nem derül ki a programból. Mintha titkosítva lenne. CSILLAGÁSZATI KÖZELSÉG. Dalest. Például ez lesz a mai műsoruk címe. Titokzatos, mondanád, ha ezt az ócska szót mernéd már a szádra venni.
A neveik egyáltalán nem mondanak semmit. Nem is jegyzed meg a neveiket. Ha egyszer majd valaki felsorolja, kik jártak ki hetvennyolc tavaszán pestről a b.-i kultúrházba, leesik az állad. Vad erővel próbálod magad elé idézni azt a plakátot, amin rajta voltak a neveik, de csak a Tamás lázban égő szeme jut eszedbe, a védjegyük.
Egyszóval hülye kis taknyos voltál.
Eltelik fél év.
Amikor már késő, Karcsi, az új kultúrház-igazgató meg a tengerésztiszt barátja kocsmába hív. Jó régen nem látták egymást, lenne mit beszélniük, de magukkal visznek, mert egyedül téged találnak a kisteremben. Türelmesen vársz a Diák klub kezdetére. Úgy látszik, még ez is bedöglött. Ősz vége van már. Karcsi bezárja a termet. Na gyerünk. El nem tudod képzelni, hogy ennek a két harmincas, agyafúrt diplomásnak mi öröme telhetne benned. Beavatnak az élet rejtelmeibe? Csak nehogy a nőkről kérdezzenek.
De nem kérdeznek, hanem beszélnek. Társalognak. Férfiszámba vesznek. Kólát fizetnek. Bort nem erőltetnek. A hatvanas évekről mesélnek, amikor még volt bennük tűz. Most pedig ha más nincs, de tapasztalat az van bennük. A hajós mindent látott, és sokat olvasott, a Karcsi meg pont fordítva, csak kevesebbet. Tényleg beavatnak. A hajós hajósélményekkel, a kultúrházigazgató hivatalnok-élményekkel illusztrál. Váratlanul elmondják neked a Szovjetuniót meg Amerikát, hogy azokkal mi a helyzet. Ez már kitüntetés.
Ők ketten valami önpusztító kéjjel állnak a Szovjetunió oldalán, és mégis azt bizonygatják, hogy nehogy azt hidd, bármelyik fél is válogat az eszközökben. Csak nőkről ne kérdezzenek, egyébként jó, hogy ezeket mondják, mert már éppen inog a meggyőződésed, hogy az amerikaiaknak van igaza. Két pártfogód gyűlöli az oroszokat, de már nem tud nélkülük élni, a hajós- és a hivatalnok-élmények kísértetiesen egybevágnak, mindazonáltal menni készülsz.
Abban a pillanatban, amikorra elhaló Szervusztok-odat tervezted, a már berúgott hajós a maga És van-e már nőd?-jével akarelőállni. Látszik a száján a nagy É-betű. De Karcsi mindkettőtöket megelőz. Furcsa mentegetőzésbe fog.
- Mondd meg a haverjaidnak az osztályban, hogy járjanak a Diák-klubra, mert ha aztán az se lesz, akkor tényleg nem lesz semmi. A Tamás jó dolgokat csinált itt, túl jókat is. Ti még elég kicsik vagytok, már meg ne haragudj, de szerintem neked föl se tűnt, hogy nagyon nagy embereket láthattatok volna itt tavasszal a klubban, ha hajlandók vagytok figyelni. De ti nem voltatok hajlandók. Jól mondom? Ezek nagyon nagy művészek, akiket most még a kutya sem ismer, de vagy ők fogják megcsinálni a jövő évtizedet vagy senki. Ezt itt neked írásba adom. És egyszer majd ennek a kis szar kultúrháznak a hetvennyolc tavaszi műsora történelmi dokumentum lesz. Mondok neked valamit. Menj ki tizenöt év múlva a pesti éjszakába. Mához tizenöt évre. Tudod te, mi lesz itt?
- Kalifátus - mondja a hajós.
Rázod a fejedet. Nem tudod, mi lesz itt.
- Hát ugyanaz mint most! - mondja diadalmasan. - Csak ha valami ugyanaz kilencvenháromban mint hetvennyolcban, akkor az a valami közben teljesen szétrohadt. Kilencvenháromban én például már nem leszek ember, sőt, már ma sem nagyon vagyok az, mindenesetre ha tényleg lemész aznap majd a városba, pénzt ne vigyél magaddal, mert elveszik, nőt ne vigyél magaddal mert megbasszák, szórakozz jól, és gondolj a Tamásra meg a haverjaira, mert akkorra ér majd oda az, amit ők már most is tudnak. Szóval...ezért rúgták ki a Tamást. Én mondtam neki, hogy vigyázzon, mert bajt hoznak rá. Nem hallgatott rám. És igaza volt. Most én kimondom neked: az tényleg nem lehet, hogy hosszútávon is mindig csak az olyan rohadt, opportunista geciknek legyen igaza mint én!
- Ámen - mondta a hajós.
És mint a kámfor, eltűnnek mind a ketten.