Család, gyerekek, autó 13. fejezet Hetedhét országon át

A riasztás este tíz után történt: Ismeretlen asszony és férfi ismeretlen lakásból ismeretlen helyre távozott. Két kisgyerekük most egyedül alszik a lakásban.
Használhatatlan információ. Nagy, repülő mentőautók, angyalok szárnyaltak szét vele. Járőröznek, találomra próbálkoznak. Valami az előbb a mi lakásunk előtt is elsuhant, alatta öt emeletnyi mélység. Röpte felriasztott néhány autóriasztót, amik egymást kezdték riogatni, és ettől felneszelt a többi kevésbé érzékeny parkoló jószág is, hogy tán csak nem az autóróka jár. Néhány álmos autósgazdának le is kellett lifteznie az utcára, hogy megnyugtassa a riadozó állományt. Most már megint csönd van.
Lassan indulhatnánk.
De sietni nem szabad a kereséssel. Bármitől felébredhetnek azok a gyerekek.
Még egyszer kikönyökölünk tehát az ablakunkba. A kereszteződés. Megvan. Szép, egész és üres. Ilyen békében kereszteződni csak utcák tudnak. Még egyszer benézünk a gyerekszobába. A mi gyerekeink megvannak. Alusznak. Szépen, nyugodtan. Mehetünk.
Férj, feleség.
Bezárjuk a lakást.
Mire leérünk, a bolt kukáiban már ott kotorász egy asszony meg egy férfi. Mindig ilyenkor érnek ide, tizenegy előtt húsz perccel. Fentről szoktuk hallani a kutyájukat. Mindig vonít. Ügyetlenül megállunk mögöttük. Ha tovább akarunk menni, szót kell velük értenünk. Szerencsénk van. Ők szólítanak meg.
- Lehet továbbmenni!
Barátságtalan szavuk felment ma éjszakára a szegények iránti részvét alól. Mehetünk ma éjjel a városban bárhová, ha az ő népüket látjuk, szagát szagoljuk, útjait keresztezzük, megvan tőlük az úti levél: Lehet továbbmenni.
Felnézünk az ablakainkra. Sötétek. Elhagyjuk a kereszteződést.
A kis ABC még nyitva van. Fénye az egyetlen élő fény a belátható utcarészen. Minden más fény üres reklám, bezárt bolt, vagy világítás. Itt kell tehát jelentkeznünk.
- Egy csomag piros Pall Mallt kérek szépen.
- És azokra a gyönyörű gyerekeikre ilyenkor ki vigyáz?
- A nagymama.
- Aztán jól használják ki ezt a kis szabadságot!
Nem kell ma éjjel vásárolnunk sem már. Megkaptuk a szabadságot a negédes boltosnőtől is. Elénk állhatnak az éjjel más boltok boltosai, felállhat az utcán sakkozó arabok egyike, hogy betessékeljen, de mi csak mosolygunk : köszönjük, már szót értettünk a magukfajtával.
Megyünk, megyünk, mendegélünk. Egy szót sem szólunk egymáshoz.
Határt lépünk át. Innen kezdve nem ismernek minket. Az utcák kihaltak. A pár járókelővel nem kell szóba állnunk. Azok sem a magukéban járnak. Meddig merünk elmenni? Egyszercsak a Parlament előtt vagyunk. Valószínűtlen méretű épület. Díszfények. Lenyűgözve állunk meg előtte. Egy őr lassan leválik az árnyékos oldalról, és idesétál.
- Jó estét kívánok.
- Jó estét kívánok.
- Jó estét kívánok.
Sokáig néz utánunk. Tőle is megszereztük az úti levelet. Már tudjuk, hogy ma éjjel nyugodtak a rendőrök.
Félórája vagyunk úton. Még mindig távolodunk. Ki bírja tovább?
Fel-felnézünk a világos ablakokra. Nem hallunk semmit. Határokat lépünk át, élő, éjjel-nappal nyitvatartó helyek fényköreit a járdán. Hetedhét kicsi ország.
Egy bár. Be merünk-e menni? Nem. Innen tehát nem szerezzük meg a passzust. Három deci vörösbor lenne az egész. De nem. A felelőtlen házaspár bezárta gyermekeit a lakásba, és italozni indult. Ez mégiscsak sok lenne. Kocsmabirodalom országaiba most nem kérünk menlevelet.
Egyre gyorsabban sétálunk. Már majdnem hazafelé tartunk, de meglátjuk, hogy a Nyugati él. Be kell néznünk. Úti leveleink működnek: nem találkozunk emberrel, akivel szólnunk kellene, csak a vasutasokkal. Csak ők vannak itt itthon a hajléktalanokon, az árusokon és a rendőrökön kívül.
- Van még Vácra vonat? - kérdezek meg egyet.
- Félkor indul. Siessenek.
Megvan a vasutasok úti levele is. Siessenek.
Eszünk ágában sincs vonatra szállni, és hogy mégis megtesszük, csak azért van, mert ez személy, és leszállhatunk Rákosrendezőn, Istvántelepen vagy Újpesten is. Nem szállunk le. És Vácon sem. Elmegyünk az országhatárig. Errefelé közel van. Másfél óra.
- Nem fognak felébredni. Most nem betegek.
Átmegyünk egy vasúti aluljárón, és lassan kijutunk Szobról. A műút mellett megyünk. Enyhe szél fúj, nagyon csillagos az ég. Átgyalogolunk egy falun. Minden ablak sötét. Kiérünk a házak közül.
Ő elkezd nagyon sietni. Erre én is. Nemsokára futólépés, majd rohanás. Nemsokára teljes erőből. Pár száz métert bírom teljes erőből, aztán meg kell állnom. Bevárom. Ő lassúbb, de jobban bírja. Elfut mellettem, nem állhatok elé. Futok utána teljes erőből megint. Megelőzöm kicsit, megállok. Fuldokolva lihegek. Bevárom, még mindeg elfut mellettem. De már nem messze. Még lett egy kis erőm, azzal utolérem, és öt méterrel megelőzöm. Utánam támolyog. Utolér. Ez tehát az a pont, ahol egyszerre fulladtunk ki.
Vadul stoppolni kezdünk. Félóra, amíg végre jön valami. Az viszont hazáig visz.
Őneki ez is kevés. A faluban kiugrik, felhívja az anyját. Gyorsan szaladj át, nézd meg őket! Rögtön mi is megyünk. Veszekedtünk, már minden rendben, majd elmondom, rohanj!