Bácsi, délszigetenKemény István az Olvasóligetben

Délvidéki hangulat, enyhén szeles, a Margitszigeten szvetterek alá bújnak a fürdőruhák, önkéntes dalárda énekel a szökőkút körül, párok hajolnak egymásra a fűben, a Duna a régi, jó öreg és nekünk mindannyiszor lenyűgöző, otthonosan tökéletlen és megfoghatóan véges, erős és színét fényben változtató. A sziget harsogóan zöld, mint egy mindig esős holland kisváros parkja, hiába esteledik lassan, él, mintha tengerparti sétánynak képzelné magát a városi szmogban.


Sosem könnyű a kezdés. Ezt a tényt le kell szögeznünk rögtön a beszámoló elején. A Margitszigeten, július 11-én, szombaton az Olvasóliget harmadik felolvasására került sor, az eredetileg meghirdetettel ellentétben azonban nem Darvasi Lászlót, hanem Kemény Istvánt hallgathatták a nyugágyakra dőlve vagy épp színes kerti székeken az irodalombarátok. Dacolva a nyáresték kavalkádjával, az írók szoros munka- és fellépésrendjével, néha a változékony időjárással, megszületett egy igen izgalmas felolvasás és beszélgetés.

Felesleges most azon lamentálnunk, hogy miként érinti egy ilyen, hirtelen előállt helyzet írót, aki kénytelen lemondani a fellépést, írót, aki mint profi színész „beugrik”, a szervezőket és a közönséget, akik felkészítették agysejtjeiket, és (el)várnak valamit. Amint egy közönség soraiban ülő irodalmár fogalmazott: a kedvenc prózaíróm helyett a kedvenc költőmet hallgatom.

Kemény István – költő és prózaíró – elegáns gesztussal kezdte az estét, Darvasi László Portugálok című kötetéből olvasott fel indításként. A margitszigeti volt Casino épületében működő Holdudvar külső teraszán, könyvespolcok és hűsítők társaságában napozóágyakra heveredve hódolhattak a szöveg élvezetének a vendégek. Darvasi írása után Kemény A semmieset című klasszikusát olvasta fel, a „nulláról”, hosszan, recitálva: „A Nulla itt marad, szegényke, / És várja a többi számot / Reggelire, aztán ebédre, / A Nulla itt maradt, szegényke.” Zelki János költő és litera-szerkesztő, ez alkalommal kérdezőnk felvetésére, miszerint a vers kiindulópontjaként a Szabó Lőrinc-i „semmiért egészen” is elképzelhető, a nulla jelentéseiről morfondíroztak. Kemény – akit egyébként láthatómód elgondolkodtatott az ötlet – ihletője azonban egy felkérés volt. Kemény másik jól ismert remeke következett eztán, a Hideg című kötetben szereplő Bácsi, délen című vers, stílszerűen, a nagy-budapesti délszigeten: „Ha nem leszel bácsi délen, / nem voltál férfi itt sem…”

Miközben azon töprengtem, el tudnám-e képzelni Kemény Istvánt zenészként – mindenképp húros hangszerrel, mondjuk egy csellóval gondolnám, de a zongora eleganciája, hangzatai is illenének hozzá –, ugyanis nem lehet véletlen az a látens (vagy nem látens?) zenei és nemcsak ritmikai tudás, ami ezekben a sorokban megbúvik, Zelki János váratlan fordulattal felemelte az Élőbeszéd kötetet, és olvasni kezdett. Kemény Kesztyű című versével lepte meg a felolvasót. Arra a drámára és költészeti allúziókra, melyek például e verszárásból kihallatszanak – „sárgán / villódzik rám a lámpa, / el is vagyok veszítve, / meg is vagyok találva, / van is párom meg nincs is, / egyedül mint az ujjam, / akármelyik az ötből, / mert nem jelentek semmit, / de mégse lehet mindent / a véletlenre fogni” –, nem tértek ki részletesebben. Ott maradt a levegőben úgy, természetesen, ahogy olvasunk.

Szó esett még az író olvasási szokásairól (kötelezőségeket nehezen, lassan), arról, hogy épp egy drámán dolgozik, most először, és hogy nagy munkák idején esszéken és kisebb cikkeken túl nem vállal komolyabb feladatot. Majd Zelki érzékeny, karakteres kérdései nyomán Kemény elmesélte, milyen hosszú időn keresztül született az idei Könyvhétre megjelent, Kedves ismeretlen című vaskos regénye, hogyan alakult szövegrészekből, foszlányokból és rendeződött egésszé, kik a hősei, és a szálak egybentartása, a prózaírói gondolkodás miféle kihívás volt számára.

És Kemény István olvasott, mint bácsi, délszigeten, mint férfi itt. Hogy Önök is részesei legyenek annak, aminek mi, jelenlévők akkor voltunk, a beszámoló olvasása és a képek nézegetése mellett figyeljenek a linkekre, olvassanak velünk.