A mi napunk

Nemrég még azt hittem, szívem,
te is látod a rémeimet,
de már látom, nem láttad őket ―
rémeket látsz, ezt mondtad nekem.

Rémeket láttam, ahogy mondtad,
és látom most is, látom mindet,
igen, szívem, a tieidet is ―
hozzám szegődtek, befogtam őket.

Bár én is rossz gazda vagyok, de
elszörnyedtem a te rémeidtől,
milyen állapotban voltak
az én rémeimhez képest.

Szívem, nem voltak átgondolva!
Soványak voltak, üresek voltak!
Én mindig a témáról vitáztam,
te azért, hogy fogjam be a szám.

Nem agyrém volt, már elhiszem,
hogy butának tartottál, szívem.
Huszonhárom óra ötven.
Majdnem ráment a mi napunk.