2006-ban és 2007-ben a Litera - irodalmi portálon megjelent két nagyvizit-beszélgetés. Az Élőbeszéd és a Rutinválaszok helyett című nagyinterjúkat Kemény István és Bartis Attila készítette egymással a Litera számára. Jelen kötetben ezt a két beszélgetést olvashatják, egy harmadik, később készült dialógussal együtt. 

Nem lennék Kemény István bőrében. (De a kritikusaiéban sem.) Amikor egy a 90-es évek óta meghatározó irodalmi szereplő bejelenti, hogy költői tevékenységét egy időre sarokba állítja és ezúttal regényt, méghozzá feltételezhetően nagyregényt ír, az irodalmi berkekben megindul a szóbeszéd: Kemény megírja a 80-as évek kulcsregényét, mindenki benne lesz, aki számít vagy valaha számított, de legalábbis megfordult Keményék előszobájában. Minderre rátesz még egy lapáttal a megjelenő kötet fülszövege: nevelődési regény, kalandregény, sőt, megint máshol "új Utas és holdvilág" látott napvilágot. Lehet-e objektíven szemlélni egy művet, amelynek szerzője talán tudtán és akaratán kívül kánonformáló személyiség, egy generáció élő klasszikusa, ugyanakkor végletekig szerény figura, akit ez a "kegyelmi állapot" saját bevallása szerint is tanácstalanná tesz?

1. jelenet

A mennyek országának az előszobája. Fehér minden. Péter ül egy ajtó mellett egy asztalnál. Mellette nagy panorámaablak (üveg nélkül). Az asztal közelében sötét luk (enyhén füstöl). Egy létra vége áll ki belőle. A Sátán mászik föl a létrán odalentről. Szarvak, paták, farok. Van egy aktatáskája.