Család, gyerekek, autó 26. fejezet

A fegyelmezetlen sáv

Holnap költöztünk volna le gyerekestül a nyaralóba, amit megkaptunk kölcsön a nyárra, de nem költözünk, mert még mindig nem jött meg a pénzünk.

A mai újságban azt olvastam, hogy elkészült a világ legelpusztíthatatlanabb tárgya. Ha a holnapiban is benne lesz, meg a holnaputániban is, és ezentúl mindig, lassan elhiszem.


Család, gyerekek, autó 25. fejezet

Altató

Varázslatos az éjszakai autóút. Szinte felszáradt már az aszfalt, meleg április van, csöndes, nagy, puha japán autóban, következetesen ugyanabba az irányba, el, el. Az egyik vezet, a másik gondolkodik, hátul a harmadik női hangon a távolodó Budapesttel beszél, és az ő anyja telefonhangocskája a negyedik az autóban.


Család, gyerekek, autó 24. fejezet

Füstölő mozdulat kézzel

Az ősz az idén október harmincegyedikén este negyed hatkor köszöntött be

Szíriába. A tengerparti Latakia városába érkezett meg először, a tenger felől. Több hónapos

szélcsend végén ma déltől gyülekeztek a város előtt a felhők. Sötétedésig tökéletes maradt a

szélcsend, aztán három egyszerű szélrohammal benyomult a városba az ősz. Az első szélroham

fölemelte a rettentő szemetet, amiről pedig beszélni sem akartam. A második szélroham az

egészet bezúdította a város utcáiba. A harmadik szélroham volt a legerősebb. Nehéz tárgyak


Család, gyerekek, autó 23. fejezet

Az arab viszonyok bírálata

Nyolc nappal ezelőtt érkeztünk meg Szíriába. Szíria! Szíria. Szíria... Semmi, pedig azt vártam, hogy majd a török-szír határtól fog megkomolyodni, beérni az utunk. De Szíriában is ugyanazt az ironikus álfölényt mutatom, mint addig.


Család, gyerekek, autó 22. fejezet

Keresztes kötelességek

Damaszkuszban lettem harminckét éves. Megadatott. Lázasan, hányással, hasmenéssel feküdtem a szálláson, de mégiscsak ott. Barátom, a Másik ápolt.

Másnap pedig, a harmincharmadik évem első napján megláttam a Szentföldet. Ez is megadatott. Csakhogy nem tűnt fel nekem. Méltatlannak bizonyultam. Hetekkel később, már itthon jöttem rá, hogy mi történt velem aznap.


Család, gyerekek, autó 21. fejezet

A szökés

1993. október tizenhatodikán végre én lettem az egyik, hogy útra keljek barátommal, a Másikkal. Elhatároztuk, hogy itthagyunk családot, várost, és kimegyünk Európából, ha tényleg ki lehet. Leülünk olvashatatlan nevű kávéházak asztalaihoz olyan városokban amilyenekről Európában kávéházakat neveznek el. Elmegyünk Damaszkuszba kecskét is szállító, ócska helyközi buszokkal, mert a legrosszabbra kell számítani. Elmegyünk és visszajövünk.

Akkor majd a Másik előhívja fotóit, aztán mesélni fogunk.


Család, gyerekek, autó 20. fejezet

A kobold nem tréfadolog

Betegségnek indult, de már-már jó volt. Enyhe rohamok fogták el a beteget, de annyira enyhék, hogy évekig ő maga sem vett észre semmit. Nem is lehet már tisztázni, hogy kezdődött-e egyáltalán az egész. Az biztos csak, hogy erősödött.

A roham nem tartott tovább negyedóránál, és rá lehetett fogni a fáradtságra, mert többnapos kialvatlanság után jött, többnyire nappal. Nyugalommal kezdődött. Váratlan, szinte teljes, a jellemtelenségig mély nyugalommal.


Család, gyerekek, autó 19. fejezet

Az élet egy szép napon

Sajnos úgy alakult, hogy mindenhova magammal kell vinnem egy döglött macskát. Amikor rájöttem, hogy ezt én sem úszom meg, fogtam a csapzott, vicsorgó hullát, nejlonzacskóba raktam, és belegyömöszöltem az aktatáskámba. Ezért is megyek mostanában mindenhova táskával, pedig szabadon, zsebredugott kézzel szerettem mindig. Nem hinnéd el, de én tényleg csak most jöttem rá, hogy mi is van tulajdonképpen egy aktatáskában.


Család, gyerekek, autó 18. fejezet

Szörnyeteg is van

Ólálkodik egy sunyi fickó a városban, akiről állatok jutnak az eszembe, és ebből tudhatod is, hogy miféle állatok. Ő az átka a városnak, az egyik mindenképpen. Merev a tekintete, titkolja a korát, és csak egyszer ne figyelj oda, azonnal melléülsz egy buszon.


Család, gyerekek, autó 17. fejezet

Félórával a rock and roll előtt

Egy éjszakai ember nézi a lehugyozott falat. Szombat délelőtt. Napsütés. Alig lát. A faltól három sötét csík tör át a járdán. Dezső, Laci, én, számol az éjszakai, és saját maga számára is bántó lassúsággal továbbáll.

Rossz a mozgása, vörös a szeme és túl fekete rajta minden. De csak a bőrszoknyás butikosasszonyokhoz meg a spánieles kislányokhoz képest.